Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Töttős Gábor: "Míg én a sok kerülőt még most is megfogyva taposom" - Petőfi orvosbarátjának hétköznapjai

ban tanúja lehetett annak, hogy aZ 1831-es kolerajárványfkot hány orvost űztek el kútmérgezés vádjával, hányán fogadták el inkább a mit sem érő szereket. Ágai Adolf atyja, aki éppen ekkor kerül Tolna megyébe, naplójában érzékletesen jeleníti meg a történteket: „Nincsen se tekintély, se hivatal, se bíró - se panaszos. Ha nem segít a patika, segít a csapszék. A kegyes érzésüek, be lévén zárva a templom, térden csússzak körül a szent házat és zokogva imádkoznak, sírva éneklik a zsoltárt. A többi meg, akinek már »nincs mennyország, se pokol«, iszik, dalol, udvarol. Az utczasarkon, a kő szent János talpára állva, rovott kuruzslók és ismeretlen csavargók dörgő hangon vádolják a hatóságot, mely azért küldte ki az orvosokat, hogy »a kutakat megmérgezzék«, a nélkül, hogy ezek az urak megmagyarázták volna, ebből a kútmérgeZÁsből vájjon mi haszon háramlik az országra, községre? Az orvost, akit még tegnap bálványozott a nép, ma kővel dobálja, aztán pedig magához váltja a piaczi prédikátoroktól olcsón mért bűvös szereket, ördöghajtó amületet és kolera-űző megfejelt miatyánkot. Az orvosok fel akarják világosítani a megtévesztett lelkeket, amidőn előre ugrik egy toprongyos alak, s borízű hangon odaböffenti az orvosnak: »Ha nem méreg, hát azzal bizonyítsa, hogy mégis szál« Az orvos hasztalan vetette, hogy hiszen, ami a betegnek orvosság, ép embernek kész veszedelem. »Ugy-e mondtam?« vág vissza dicsekedve a próféta. »Fél a kutyái Nem meri meginnya a kotyvadékát!« S felzúgott a helyeslés. Jól járt, akit a csőcselék agyon nem vert. Mivel a gyógyultak száma nem bírt versenyezni a ragály hódításaival, a nép a kuruzslók mellé állott.”

1873-ra ismét eléri az országot a kolera. Az 1831 -es járvány keserű tapasztalatai arra intenek, nem elég, ha az orvos bizonygatja igazát. A munkát -szervező megyei főorvos Zárjelentés a Tolnamegyében 1871-ban uralgott choleráról című vezércikkéből tudják, miként időzték meg az -emberöltővel előtte -mutatkozó bajokat. A községeket kerületekre osztották, amelyekben néhány tekintélyes helybeli lakos naponta kérdezte, figyelte az „intő hasmenést”, „a lakhely minőségét, a lakosok egészségi állapota iránt tudakozódott, orvosszerek elfogadására utasított, a félénkekbe bizalmat öntött, a szegényeket ingyen orvosszerben, ápolás és élelmi segélyben részelteté s így a közönséggel folytonos érintkezésben állott”. Ismét korát megelőzve, a szervező szedette volna, ha a már bevált rend-szer -nem foszlik köddé „és ha lehet a jelen tapasztalataiból következtetni, úgy a községi egészségügyi bizottságok intézményének fejlesztése legfőbb tekintetet érdemel, miért is azoknak a megye részéről történt állandó szervezését nem lehet eléggé méltányolni, valamint járvány idején, a naponkénti házilátogatás, felfogadott biztosok vagy bizottsági tagok által, mint ellenőrző intézmény, szinte ajánlandónak bizonyult”.

Minden lehetőséget kihasználva igyekezett munkálkodni akkor is, mikor a helyi sajtóban sorban közli oktató, népszerű formában írott cikkeit. Példamutató őszinteséggel írja 1873 júliusában: „Általában tudva van, hogy a cholera gyógyítására, fájdalom, semmi biztos és fajlagos szerrel nem bírunk, s ezt beismerve, annál nagyobb súlyt fektetünk óvási tekintetből a közrend s tisztaság, a fertőtlenítés alkalmazásának ellenőrzésére.” 1874-ben, megint kellő tapintattal, nemi a büntetést, megtorlást emlegeti a himlőjárvány megszüntetésére törekvő írásában, hanem azt, „ki ezt követi, nemcsak magának, hanem embertársainak is használ, míg elmulasztván, bekövetkező himlőzése által, a ragály terjesztője leszen és saját életét is veszélyezteti”. 1877-ben A roncsoló toroklob vagy diphteritis című vezércikk, majd 1883-ban ismét a kolera, egy évvel később fennek összetévesztése a gyomor-bélhuruttal jelzik ismeretterjesztése útját. 1886-ban, ugyancsak a -sajtó eszközeit felhasználva kapnak utasítást a megyebeli orvosok arra, hogy a kósza híreket -megelőzendő, tájékoztassák a Pasteur-kí-s-érletekről a közönséget, de ne hanyagolják el a megelőzést szolgáló rendszabályok megtartását, nehogy „a szükséges elővigyázat most már fölöslegesnek tekintessék”.

24