Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - Krizsán László: A politikus Madách
mányos Madách-ábrázolás túlélte a magyar történelem legnagyobb társadalmi átalakulását is, és 1945 után éppúgy élt a tudományban és a köztudatban, mint évtizedekkel korábban. Pedig akkorra már a levéltár is szinte helybe jö|tt - a pesti Vármegyeháza falai közé, néhány száz méterre a nagy irodalomtörténeti kutatóintézetektől és intézményektől. A levéltári kutatások okmányok sokaságával bizonyították, hogy a legcsekélyebb ellentmondás sincs Madách írásai és életpályája között. Ellenkezőleg! A gyenge szervezetű költő a szabadságharc egy különlegesen nehéz posztján, a katonai főbiztos beosztásában állt helyt! Nemzetőr, népfelkelő és önkéntes gerillacsapatokat szervezett és fegyverzett fel, gondoskodott ellátásukról, elhelyezésükről, előfogatokat biztosított számukra. A fegyverzet mellett egyéb felszerelési tárgyak, mint ruházat, lábbeli, gyógy- és kötszerek előállítása is feladatai közé tartozott. Ugyanígy a hadsereg lovakkal való ellátása, a megyén átvonuló csapatok élelmezése, a lőpor gyártásának megszervezése, a tisztek kihágási ügyeinek nyomozása és megítélése. A katonai raktárak készletének számon tartása. A katonai kórházak és ispotályok felállítása, felszerelése és működésük ellenőrzésének gondja ugyancsak a főbiztos vállán nyugodott. Gondoskodnia kellett továbbá a rokkant katonák „nyuggarassal” (segéllyel) való ellátásáról is.1 És mindezeken túl a hadra kelő nógrádi nemzetőrségbe „beteges állapota” ellenére önmagát is besorozta 1848 júliusában? A kutatások feltárták Madách Imre katonai főbiztosi működését Nógrád megyében, előkerült a főbiztosi irattár Madách által lajstromozott gyűjteménye, és számos egyéb adat, amelyek meggyőzően bizonyítják, hogy Madách Imre kiemelkedő, önzetlen és munkabírását meghaladóan áldozatvállaló harcosa volt a forradalomnak és szabadságharcnak, majd a függetlenség reményével induló 1861-es politikai mozgalmaknak. E dokumentumokat, amelyek elégségesnek látszottak Madách politikai szerepléseinek valósághű ábrázolásához, és a hamis Madách-legendáva! való végleges és teljes leszámolásra, néhány egyéb családtörténeti okmánnyal együtt a Nógrád megyei Múzeumi Füzetek szerkesztősége 1964-ben, könyv alakban is megjelentette.3 Azt hihetnők, hogy e kiadvány a tudományos felfogásban azonnali változást hozott, és a köztudat formálásában is elindított valamit a hitelesebb, a méltóbb irányában. Sajnos, a várt eredmény alig-alig mutatkozott. Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a mélyen és szerte gyökerező öreg fát egy-két fejiszecsapással nem lehet ledönteni. De ne az említett okmánypublikáció szerzőjének esetleg elfogult véleményét hallgassuk, hanem idézzünk inkább egy 1983-ban megjelent munkából: „Az ember azt hihetné, hogy az okmányszerű ellenbizonyítékok a szenzáció erejével hatottak.” Npm így történt. Szerb Antal 1935-ben még tömören azt írja ma is sokat forgatott Magyar Irodalomtörténet-ében, hogy Madách „a szabadságharcban betegsége miatt nem vett részt”, Sőtér Istvánnak a Madách-kérdésben köztudatot formáló könyve, az Álom a történelemről, 1965-ben, így ír: „Betegsége akadályozza meg Madáchot abban, hogy részt Vegyen a szabadságharcban.” Mindez még érthető, bár a későbbi kiadások legalább egy erre vonatkozó kiegészítő lábjegyzetet megérdemeltek volna. A nemzeti köztudatban kirajzolódott Madách-képnek ez a lényeges vonása azonban, úgy látszik, kiirthatatlan. Madách Imre szabadságharc alatti szerepéről - másfél évtizeddel később -, az 1980-as gimnáziumi irodalomtörténetben még mindig csak ez áll’: „A szabadságharc is betegágyon érte, s így fegyveresen nem vehetett részt a küzdelemben,,.4 A gimnáziumi tankönyv későbbi „javított” kiadásában - amelyből ma is tanulnak a középiskolás diákok! - a következőket olvashatjuk: „Súlyos szívbaja remeteségre kényszerítette, s így nem vehetett részt a fegyveres harcban, de annak kimenetele közvetlenül érintettig”.5 6
