Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 2. szám - Csányi László: Dudith András, vagy a halhatatlanság nyomorúsága
az időben, „boldog város volt Pécs, két lakosokkal, kiknek egyike ]anus Pannonius vala”. De a gondolat legott Dudithot idézi, mert a két lakosok közül a másik „Dudithius pécsi püspök vala, ki Magyarországot a szép tudományokkal elbővíté, ő előtte merő tudatlanság lévén”. Janusnál is nagyobb, véli Pápai Páriz, de ez már a XVII. század hangja, amikor a líra hevületét bőven pótolja a tudományba vetett hit. Dudith fénye messze sugárzik, egy súlyos évszázad ködén is átdereng tiszta alakja, s újabb évszázad múltán a szorgalmas Bőd Péter már legendával szövi át életét: „Makszimilián császártól küldetvén Lengyelországba, midőn mint követ a püspöki ruhában a királykisasszony köszöntésére bévitetett volna, az hol sok nemes leányok voltának együtt, egy azok közül annyira eltüzesedett látásán, hogy azt mindnyájon észrevennék mások is. A püspök kimenetele után, mikor kérdeznék, miért tüzeseden el olyan szembeötlőképpen annak jelenlétében?: felelt, amint lehetett, de végre megvallotta, hogy azelőtt való éjtszakán álmában az atyja és anyja éppen ilyen ábrázatú és teste állású embernek akarták adni férjhez, a püspöki ruhát kivéve." A lobbanékony leány környezete nevette az álmot, azonban Dudith „elhagyván hivatalát és külső ememberré lévén, azon leányt, már pedig özvegy asszony, elvette feleségül.” Kétszer nősült, előbb egy udvarhölgy, Strass Regina lön hitvese, majd annak halála után, 1579-ben, egy özvegyet vett feleségül, talán azit, akiről Bőd Péter tudósít. Vagyonos nő volt, Dudith gondtalanul élt mellette, immáron távol minden világi háborgatástól. Tridentből és a pécsi püspökségből hosszú út vezetett a boroszlói derűs nyugalomig, s Dudith, a „magyar Erasmus”, szeme előtt elvonult a korabeli Európa tarka menet,e, miközben neki csak arra volt gondja, hogy megőrizze lelke tisztaságát. A magyar kortársak, Forgách, Zsámboki, István.ffy, Berzeviczy Márton mellett Európa vezető szellemei jelend baráti körét, mint Paumgartner, Camerarius, Herdesheim, Praetorius, Taurellus, nekik is sugallva, hogy a vészterhes idők nem jelenthetik a szellem felsőbbrendűségérvek feladását. Végül már csak arra van gondja, hogy kitérjen a kor packázásai elől, s nagyon jellemző, amit Justus Lipsiusnak írt 1584 márciusában: „Milyen az életed ilyen zavaros időkben, milyenek a körülményeid, van-e feleséged és gyermekeid; s vajon olyan-e a szálláshelyed, ahol eddig laktál; hogy sosem volt-e szándékodban máshová költözni, esetleg egy barátodhoz, akinél alkalmad nyílhatna teljes nyugalomra, tétlenségre, a legnagyobb és legfőbb dolgoknak szentelni magad, időd lenne magadra, kedvteléseidre, gondolkozásra.” (Uray Piroska fordítása.) Melius 1570-ben kér,este vele az érintkezést, s Beza után, aki neki ajánlotta a Juvenilia második kiadását, ő is könyvvel akarta megtisztelni a mestert, de Dudithnak ekkor már antitrinitárius híre volt, az ajánlás tehát elmaradt, s Meliusnak átkai sem értek el Boroszlóig. Oláh Miklós 1530-ban még azzal csábította Augsburgba Erasmust, „most, mikor hitkérdésekben folyik sokak veszedelmére a vitatkozás, lenne égető szükség, hogy hallasd e kérdéses dolgokban előbbre vivő véleményedet. Ügyhogy reméljük, eljössz ide, ha nem a baráti sürgetésekre, hát a köz nyugalma végett.” (Hegyi György fordítása.) - de Erasmus nem mozdult, Dudith pedig, aki bölos nyugalomban nézte végig élete utolsó évtizedeit, egyre inkább saját háborítatlanságával mért mindent, s a publica tranquillitas illékony reménye után a solitudo egyformán jelentett számára beletörődést és győzelmet, m,ert a privatim ad voluptatem sok mindenért kárpótolja azt, aki látta Párizst, Londont, Tridentet, élvezte a püspöki javadalmakat, s megértette, hogy egy özvegy szerelme biztosabb bázis, mint a világi vagy egyházi hatalom múlékony fénye. A szeme előtt elvonuló példák is óvatosságra intik. Paleologus, akivel először a tridenti zsinaton találkozott, -ezeknek az évtizedeknek tipikus alakja. Chios szigetén született, belépett a dominikánus rendbe, de fra Giaco-17