Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 2. szám - Csányi László: Dudith András, vagy a halhatatlanság nyomorúsága

trióként is állhatatlan ember volt, s már 1560-bao, miután harmadszor szökött meg a börtönből, in effigie égették el a máglyán. A nyugtalan kor zavarára jellemző, hogy két évvel később d’Este bíboros menlevelével érkezett Tridentbe, de az ősz már Prágában találta, hogy a következő évben ismét Tridentben bukkanjon fel, császári követként, s csak ekkor derült ki róla, hogy jogtalanul használja bizánci császárokra utaló nevét, a doktori cím sem illeti meg, egyébként pedig a Szent Hivatal különböző intézményei már régóta körözik.

Erdélyben is szerencsét próbált, pedig ekkor már mindenki tudta a szökött szerzetesről, hogy szélhámos, s miközben II. Miksa politikai megfontolásokból garantálta személyi biztonságát, ide-oda cikázott Kolozsvár és Konstantinápoly között, a jóhiszemű Dávid Ferenc az „isteni igazság” terjedéséről levelezett vele, míg végre II. Rudolf 1581-ben letartóztatta és kiadta Rómának, ahol a következő év tavaszán a Torre di Nona börtönben lenyakazták, majd a Campo de’Fiorin el is égették.

Kalandos pálya, éppúgy, mint Christian Framckené, aki rövid ideig Boroszlóban Dudithnál vendégeskedett. Lutheránus családból származott, de a jezsuitáknál vélte meglelni lelke üdvét. Élete az „igaz vallás keresésében” telt el; sose találta meg. A jezsuitáktól megszökött, majd „tragikus tévedésére” hivatkozva visszakönyörögte magát a rendbe, ahogy pat,etikusan írta, „inkább szeretnék katolikusok által elveszni, mint evangélikusok között élni”. Dudith azt írta átmeneti boroszlói tartózkodásáról, „medicinám facit magno successu”, de az ilyen kalandorok mindent megpróbáltak. Később ő is Erdélyben bukkant fel, ahol Gerendi János látta vendégül, aki Paleologusnak is tutora volt. Az egész olyan, mint valami bohózat, felelőtlen commedia delTarte, mert a következő évben, 1585-ben arra kéri a bécsi jezsuitákat, hogy újra visszatérhessen a rendbe. Krakkóban visszavonja nézeteit, de néhány év múlva ismét Kolozsváron van, s tanít az unitárius kollégiumban. 1591-ben, ezúttal Gyulafehérváron bánta meg nyilvánosan vétkeit, s útja - nemi részletezem további állomásait - Rómában végződött, ahol 1600. február 23-án, hat nappal Giordano Bruno máglyahalála után, megkezdődött pere. Az ítélet életfogytig tartó börtön, de a Szent Inkvizíció is zavarban lehetett ennyi hitehagyás és megtérés láttán. A bűnbánó 1601 végén azt kérte, hogy a karthauziak rendjébe léphessen, s itt elmerül sorsa a mélységes időkben.

Paleologus ,a szökött dominikánus, a jelek szerint közönséges szélhámos, Francken a hittitkok labirintusában tévelygő elvetélt tudós, mellettük Dudith András, aki maga is folyton változik a változó idővel, a szellem kitartását példázza, de ezzel együtt is a kései humanizmust érzékelteti útja, aki az ingatag értékek helyett a humane sapientiae Studium csillagára tekint. Erasmus még azt írta Reuchlinnek: „Mindig arra törekedtem, hogy Luther ügyét a te ügyedtől és a bone litterae ügyétől elkülönítsem”, - de lehet-e a boroszlói magányban arra törekedni, hogy a világpolitika szélámyékában európai érvényt kapjon a bonae litterae ügye? Elég, ha lellk,e békéjére gondol, privatim ad voluptatem, amivel azonban együtt jár a solitudo is, de ez a magány derűs, még akkor is, ha csupán kiegyezésről van szó, sorssal, körülményekkel, világtörténelemmel. A halállal is, „melyet azelőtt két napokkal előtte megmondott volt”. Bőd Péter így tudta.

IN NOSTRA AETATE

Dudith András 1562. április 6-án mutatkozott be a zsinaton, s az atyák lelkes levélben írtak a később szentté avatott Borromeo bíborosnak az ifjú főpap - ekkor tinnini püspök - alokvenciájáról. Az ország sanyarú állapota, az egyház megújulásának szükségessége, az eretnekek fondorlatai foglalkoztatták, s okossága, rokonszenves egyé-18