Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 2. szám - Tüskés Tibor: Weöres-variációk

Tüskés Tünde könyve, eleget olvasva, eleget forgatva, tanúsítja versben Weöres Sándor gazda.

Az ajánlásokból természetesen a szülőknek is jutott. Az Rgybegyüjtött írásoknak már pesti keltezésű dedikációját most virágos-lepkés rajzzal erősítette meg, nyomatékosította, aztán ajánlás került A vers születése első, 1939-es példányába és a Merülő Saturnus-ba, abba a Weöres-kötetbe, amelyről korábban kritikát írtam. A Tüzkút hazai kiadásába magyar nyelvű, a párizsi kiadásba francia nyelvű sorokat írt. Mindezt igen gyorsan, pillanatnyi habozás nélkül végezte, sebesen forgatva a kék és piros golyóstollat: az egyik sort kékkel, a másikat pirossal írta, a rajz egyik részét kék, a másikat piros tollal színezte.

Késő délután Weöreséket elkísértem Várkonyi Nándorhoz. Várkonyiék akkor a Kürt utcában laktak. Még nem ment le a nap, még fényképezni lehetett, amikor Várkonyi feleségével és két lányunokájával kikísért bennünket a házból. Fényképek őrzik a pillanatot, amikor a Sorsunk hajdani szerkesztője, a Szíriát oszlopai írója átöleli a hajdani társszerkesztőt, a lapban leggyakrabban közölt munkatárs, Weöres Sándor vállát. Ezeken a képeken utoljára látható együtt Várkonyi és a költő. (Várkonyi Nándor 1975-ben halt meg.)

1970-ben, ősszel Weöres még egyszer Pécsre utazik. November 9-én részt vesz és szerepel Csorba Győző szerzői estjén. Ekkor születik a Jelenkor szerkesztőségében az a játékos „körvers”, amelynek bevezető és záró sorait Weöres és Károlyi Amy írja.

Amikor Weöres Sándor betöltötte hatvanadik évét, Kovács Sándor Iván, a Kortárs főszerkesztője megkért, hogy írjak rövid megemlékezést a költőről. A feladat terhét a rövid határidő súlyosbította. Ma is megilletődve gondolok arra, hogy írótársai nevében, az írószövetség folyóiratában köszönthettem. „Hatvanéves? Nem, az nem lehet. Hogyan lehet kora a költőnek, akinek jóformán gyerekként, tizenöt éves korában írt versére, az Öregek-re már Kodály Zoltán fölfigyelt és megzenésítette: s aki férfiként kristálytiszta gyermekhangon tud énekelni, és a játékosságnak, a metamorfózisnak olyan csodáját teszi elénk, mint a Psyché?”

A hetvenes évek közepén még egyszer írtam Weöres költészetéről, akkor, amikor a Szépirodalmi Kiadó exkluzív kiállítású sorozatában, a Mikrokozmosz füzetek közt megjelent Áthallások című kötete. A kritika a Tiszatáj-ban látott napvilágot.

*

Személyes emlékezést írok találkozásokról, és nem tanulmányt, elemzést vagy értékelést Weöres költészetéről. Nincs helye annak, hogy kritikákból idézzek, legkivált a sajátjaimból. Haladjunk továbbra is az események, az adatok, az emlékek mentén, az időrend fonalán.

Weöresök pécsi látogatásai alkalmával gyakran szóba került: milyen jó volna, ha egyszer hosszabb időt tölthetnének a városban. Ennek lehetősége 197S szeptemberében teremtődött meg. Fönt laktak a Mecseken, fenyőfák közt, a

13