Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 2. szám - Tüskés Tibor: Weöres-variációk
jelent meg a folyóiratban a vers. A történethez tartozik, hogy a költő visszaküldte a honoráriumot azzal a meghagyással, hogy adjuk a tiszteletdíjat egy tehetséges pécsi írónak, mivel „imádságért nem illik pénzt elfogadni”. (Más kérdés, hogy a megajándékozott író még megköszönni is elfeledte a mintegy egyhavi ösztöndíjjal fölérő tisztes honoráriumot...) A költő eredeti versei mellett egy alkalommal - 1963-ban - Mallarmé-fordításaiból is csokrot mutatott be a Jelenkor. (Mallarmé verseit aztán Weöres fordításában a következő évben adta ki a Magyar Helikon.) Mivel a jelzett időben Weöresnek nem jelent meg új verseskötete, a folyóirat kritikai írásai közt nem találni nevét. 1961-ben Vitányi Ivánnak a vers és a dallam, a mai magyar költészet és a zene kapcsolatáról írott tanulmányát közölte a folyóirat, és ebben Weöres dallammintákat követő verseiről, sőt a költő rajzairól, a verseit kísérő saját illusztrációiról is szó volt. (Weöres rajzairól, illusztrációiról Testvérmúzsák című könyvemben beszélek részletesen, itt közöltem A hallgatás tornya grafikai jeleiből egy sorozatot és néhány lapot abból a kézírásos könyvből, amelybe Weöres gyermekverseit írta, és a verseket rajzokkal kísérte.) Amikor 1963-ban Weöres betöltötte ötvenedik évét, a Jelenkor Csorba Győző prózai írásával, „nyílt levelével” köszöntötte. A Jelenkor 1963 őszén zárta ötödik évfolyamát. Ezt a tényt a szerkesztőség reprezentatív irodalmi esttel kívánta megünnepelni. Ebben az elhatározásban - a mából visszatekintve — minden bizonnyal volt jó adag nagyképűség, és emlékeztetett azokra a bejelentésekre, amikor hagyományosnak neveznek már olyan vállalkozásokat is, amelyeket másodszor meg lehet rendezni. Szándékunkat legföljebb az mentette, hogy abban az időben sikerült elérni, hogy a folyóirat havonta jelenjen meg, és végeredményben a Jelenkor volt az első pécsi irodalmi folyóirat, amely közvetlen elődjeivel - a Katkó István szerkesztette „első” Dunántúl-lal és a Szántó Tibor szerkesztette „második” Dunántúl-lal - szemben öt zavartalan évet ért meg, hiszen még a Sorsunk nyolc évfolyamát is megszakította, kettévágta a háború. Örültünk hát a jubileumnak, és a folyóirat több kiváló munkatársát meghívtuk Pécsre. A meghívást az ünnepi irodalmi estre azoknak is elküldtük, akikről sejtettük, hogy személyesen nem tudnak Pécsre utazni. Az akkor már nagybeteg Kodolányi és az idős Kassák Lajos például magnetofonszalagon, illetve írásban küldte el üzenetét és üdvözletét, viszont Tersánszky J. Jenő és Weöres Sándor - aki abban az évben töltötte be ötvenedik évét - személyesen vett részt a műsorban. A szigligeti alkotóházban időző Weörest és feleségét, Károlyi Amyt a pécselyi orvos-költő, Bodosi György (dr. Józsa Tivadar) hozta el autóján Pécsre. (Korábban ugyanilyen jótét lélekkel ültette autójába Illyést és Borsos Miklóst, amikor azok a Jelenkor szerkesztőségébe látogattak.) Weöresék az utolsó pillanatban, már a műsor megkezdése után érkeztek. Bevallom, elkövettük azt az udvariatlanságot, hogy a műsorban csak Weöres felolvasásának bizosítottunk helyet. Károlyi Amy több versét ugyan az előző évben közölte már a lap (és későbbi kötete, A harmadik ház nagyszabású címadó költeményének is ’63 végén a Jelenkor ad majd először helyet), de akkor nem gondoltunk balgatagon arra, hogy Pécsen színpadra szólítsuk. A dologból mégsem lett sértődés; Károlyi Amy a nézőtérről hallgatta végig a műsort. Másnap közösen megnéztük az úi pécsi városrész, Uránváros nemrég elkészült házait. Emlékszem: azok előtt az épületek előtt, amelyekről Németh Lászlónak majd a következő évben Fourier neve és a falanszter képe 10
