Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 2. szám - Csanády János: Versek
CSANÁDY JÁNOS: A SÁPADÓ NAP Nemtudom-milyen szavak tolulnak fel a sápadó Nap alatt, nem tudom milyen madarak keringenek a felvert rémülettel az ijesztő jelenés alatt, nem tudom, mi következik, elvágtat Helios szekere a kozmosz sötétlő mélyeibe, kihúny-e végleg a lángkorona felettünk - vagy kiviláglik hogy bensőnkben hány ki a láng itt, bent sápad el a Nap, és nem égeti tüze többé a bévül-kíviil parányokat. FŐ-FORDULAS Sohasem kérdem én, mit véltek a tavaszban, elég a kerítés mellett kibomló orgona lila virága, a vértolulásos habzás, hogy felzsongjon gyerekkorom méhkasa, s kihúzzon a mezőre az ezer szárnyú rajzás. Ott a kukorica üti fel fejét, s a búza, Zöld minden talpalat, a dülőmenti gaz igazolja igazában jókedvemet, s mint a sárkányt a szél, az égbe löki, húzza. Szép ez a város itt, de szép a múlt, az is, ez itt bonyodalmasabb, a határ igaz is, látni és gondolkodni tanított. Még szemembe vakít füzetemben a tintafolt, amely munkám jele, s szégyenem jele volt; azután jött a vas, jött a sorozatszám, mit hord ma már nem csak motor: az igazolvány s a komputer, az, amely besorolt -fő-helyt lábam helyére írom már most: Csanády Jánost.
