Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Devecseri Zoltán: "Azonossá válni önmagammal..." - fogódzók Tornai József új verseskötetéhez
„Azonossá válni önmagámmal...” FOGÓDZÓK TORNAI JÓZSEF ÚJ VERSESKÖTETÉHEZ i. Tizenöt éve vallott először - önmaga számára ma is érvényesen — Tornai József kíméletlen egyszerűséggel a költészetről: „ma az a pucér ember, akit fokról fokra fosztottak ki mindenéből. Még az ingét, zokniját is lehúzták. A vallások már régesrégen elszedtek tőle bizonyos világmagyarázatokat, a filozófia az elvont gondolkodást, a természettudomány fölfedezését; a regény meg a film a mesét; az újságok, a képeslapok a napi politikai izgalmat. Elpusztulhat ez a ruhátlan szegénylegény a televízió, az autó, az űrutazás világában? Nem! Sőt, azt hiszem, éppen csupaszságából farag fegyvert magának. Nincs mása, mint folyton érzékeny személyessége: dühe, türelme, csodálkozása, irgalmatlan gondolatai.” Az ARANYKAPU című kötetben leírt sorokat (1967) azóta kötetekkel igazolta. Mutatják a dühöt, amely a történelem „arcátlanságát” regisztrálja, de hittel vállalja a fájdalmat, gigantikus félelmeket, melyeket a nagyvárosokkal, a repülőgépek feketeségével vagy lerobbantott hidak tragikumával jelenít meg. A NEMZET SZELLEME című versében éreztem legerősebben azt a kettősséget, ami nélkül érthetetlen lenne mai költészetünk erkölcsisége, századokat „átölelő’’ lázadása. Ez az elhízott, tokás, álomkóros szellem, álmatlan vas-görbítő szellem, mocsári, vak. kigyófogú szellem, nem mond le, nem tud kiegyenesedni, ugyanakkor „Dózsa, Vak Bottyán szelleme, / Radnóti föld alá ásott szelleme” jelenidejűségbcn él és éget a „Balaton fémvörös hegyoldalában, havasi favágók baltaélében . . .” Teret, időt legyőző költőiség ez, a dimenziók metszéspontjait meglelő modern és illúziótlan varázslat. A Kósa-Csoóri—Sára-film idős asszonyának mondatát juttatja eszembe, aki gallyakat rakván szertartásosan a szabad réten föllobbanó lángokra, így szól: „Sír a tűz, valahol gyalázzák az embert!” A vonatkozások mezeje Tornainál óriási távolságokat fog be, anélkül, hogy elszakadna a legközvetlenebb földiségtől. Megfoghatetlannak tűnik számunkra - legalábbis érzéki eszközökkel - az a kollektív nemzettudat, amely elhiteti a költői közvetítéssel: részesei vagyunk a világ- és önformálásnak, „minden, ami volt, van”, miénk a nehéz szemhéjú, megkötözött szellem, nekiszabadult, tüzesnyelvű szellem, sirató asszony-szellem, kanásztáncot járó szellem, kék buszokkal röpül a nagyváros lábai között, öngyilkos szellem, szarvasagancsos szellem, fűzfák törzsében hallgatja a gabona-szavú, rothadt emberhús-szavú, asszonyszemű, csíra-szavú földet. 2. Csoóri Sándor szerint Tornai a klasszikus aranymetszés helyett - egy kortárs német költő kifejezését használva - az aranytörést választja. „Megszabadultam a múzsáktól: életem meglepetés, gonoszság” - ez a vallomás egyik prózaverséből való. „A felszínes gondolkodás - fogalmaz a tőle megszokott pontos szavakkal Csoóri - ezt így közönséges ellentmondásnak minősítené. Vagy fennköltebben ...: tisztátalan dialektikának.” Ö azonban a kínálkozó költői lehetőségek közül „egyik legfigyelemreméltóbb mintának’’ tekinti. Indoklását hosszabban idézem, mivel a modern vers lényegének érzem, amit kimond Tornai ürügyén, a versteremtés és megértés vonatkozásában is: „A modern vers, mint ahogy sokan megfogalmazták már, nem benyomások története. A költő nem megélt dolgokat közöl benne, hanem maga a vers lesz megélt történet. Még inkább tisztítva a gondolatot: írás közben a költő nem ismerős - ellenkezőleg, ismeretlen és nyugtalanító titkokat mond el még magának. Nem emlékezni akar, hanem változni. Nem beszámolni, hanem számítani, jelen lenni. A költészet ezáltal nem egyszerűen csak a jelenidő műfaja, hanem maga a legteljesebb jelenlét. Más oldalról közeledve ugyanehhez: a gondolkodó elsősorban a múlthoz fordul bizonyítékért, mert jövőt tételez föl. A cselekvő ember pedig a jövőhöz, mert azáltal, hogy már cselekszik, szakított a múlttal, szakított a szemlélődéssel. Mindkét állapottal ellentétben a költészet: egyetemesérdeklődés. A jelenidőt a múltra és a jövőre kitágítja." A modern versről, ha ennyit tudunk, még csak „nagyszerű terepismeret” birtokába ju-75
