Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 1. szám - Szilágyi Mihály: A 18I.századi boszorkányok Tolna megye Duna menti községeiben

fájdalmai tovább fokozódtak. A kínvallatás után bekísérték a vármegyeházára, ahol a megyei törvényszék előtt részint megerősítette, részint visszavonta a vizsgálóbíró előtt tett vallomását. Fenntartotta korábbi vallomásaiból azt, hogy rontófüvet szedett és azt Paksi Kolos lábához hajította, amitől az megnyomorodott, majd lólábszárvelővel meggyógyította. Elismeri: meg akarta nyergelni a paksi postakocsist és eljutni hátán a Gellért-hegyre. Járt is ott, más alkalommal pedig a bölcskei és a kömlődi hegyen találkozott társaival. Utóbbi helyekre macska hátán jutott el. Nem repült ugyan seprőn, de azt állítja, hogy „el lehetett volna menni rajta”. Elmondja, hogy sassá is változtathatja magát, ha így szól: „Czucz kerekedgye, légy avval!” Elismeri, hogy ő a dobos a boszorkányzenekarban. A dob egy fél dióhéj.

Diószegi Vilmos kimutatta, hogy a boszorkányperekben szereplő dob tulajdonképpen a sámándob képzetének továbbélése. A dobot azért használták elődeink, hogy segítségével természetfeletti erő birtokába jussanak, gyógyítsanak, jövendöljenek. A dob a sámán hátaslova, és a táltos is a varázsdobra ül, ha föl akar emelkedni a földről.40 Vörös Ilona nincs egyedül a dobolás hiedelmének ismeretében; Tamás Zsuzsa is vallja, hogy „Tánczolt Dobolásra”. Pader Antalt felszólítják a boszorkányok, hogy doboljon ő is egy fél dió héján, de nem állt rá. Vörös Ilona dobverőnek két szál tollat használt. A bíróság kíváncsian várta a felvilágosítást arra a kérdésre, hogy miért szólt a dob hangosan a boszorkánygyűlésen, a bíróságon pedig nem ad ki magából hangot. A vádlott maga is tanácstalan, alighanem a hallucinációt keltő kenőcsök hiánya mondatja vele a következő feleletet: „Ott szól, de itt nem, és itt nincsen semmi szava neki.” Nem kizárt annak a lehetősége, hogy Vörös Ilona, a boszorkányok dobosa 250 évvel ezelőtt még sámánisztikus rítusokat űzött.41

A boszorkányperek ügyészi indítványaiban gyakorta olvashatjuk a következő sztereotip mondatot: „gonosz cselekedeteinek és boszorkány társainak kinyilatkoztatására hóhér, által keményen megcsigáztassék”. A vádlottat egy csigán karjánál vagy csuklójánál fogva a magasba húzták (lábára súlyokat raktak) és úgy kezdték el vallatni. Mire lekerült a csigáról, csakugyan el volt „csigázva”. Ugyancsak a régi kínvallatások emlékét őrzi az a kifejezés, hogy „hátrakötik a sarkát”. Ez esetben a csigára húzott delikvensnek a sarkát a combjához kötötték. A „körömszakadtáig tagad” pedig arra emlékeztet, hogy a hüvelyszorító nem egyszer rongygyá szaggatta a vádlott körmeit.

A kínvallatások nyolc fokozatátó\ van hírünk. Fejér Ilona madocsai boszorkány perirata megőrizte az utókornak a borzalmas kínzás grádicsait. A tortúra első fázisában meztelenre vetkőztették és testének szőrzetét leborotválták, a legrejtettebb üregek szélén is keresgéltek a boszorkányjegy (stigma) után. Az anyajegyet is az ördöggel kötött szerződés pecsétjének tartották, ha a tűszúrásra nem jajdult föl a vádlott s nem serkent ki bőre alól a vére. A hóhér eközben óriási lármával bemutatta a kínzóeszközöket.

A kínvallatás második szakaszában összepréselték a vádlott ujjait. A harmadik fokozatban összekötözték és szorosabbra vették a köteleket, úgy, hogy a fulladás környékezte Ilonát. Ezt követte a negyedik grádics: ekkor harapófogókkal csípdesték a testét. Mivel ezek alatt sem vallott, ötödik fogásként fémbilincseket raktak rá, amelyek szorításától a csontjai repedezni kezdtek. A tortúra hatodik fokozata a rettegett spanyolcsizma alkalmazása volt. A hetedik fokozatban az

71