Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám - Kerék Imre: Rába György: Babits Mihály
Rába György: Babits Mihály Ha visszagondolok középiskolai tanulmányaimra, Babit-s Mihály költészetével kapcsolatiban legföljebb a Húsvét előtt és a Jónás könyve költőjének háború- és fasizmusellenes állásfoglalása említtetett tankönyvünkben pozitívumként, ám nagy általánosságban mégis inkább a formaművész, a L’ art pour 1’ art, elefántcsonttorony kifejezésekkel írták le művészetét, így meglehetősen téves általánosítást sugallva egész életművével kapcsolatosan. Reális értékelését késleltette a közelmúlt elhibázott irodalompolitikája, mely Babits művét kiutasította a magyar irodalomból. Az azóta eltelt évtizedekben a Babits utóéletére kiváncsi olvasó megnyugvással tapasztalhatta az újjáéledő érdeklődést a költő munkássága iránt. Megnyilvánult ez Babits legfontosabb műveinek (legújabban tízkötetes életműsorozatának) kiadásában, a vele foglalkozó irodalom örvendetes gyarapodásában. Kardos Páll, Pók Lajos és mások munkái után a szintézis igényével Rába György vállalkozott az időközben felgyűlt kutatási eredmények összegezésére, továbbgondolására. Babits irodalomtörténeti helyének kijelölésére, szerepének, hatásának felmérésére tett kísérletet két éve kiadott Babits Mihály költészete című művében, amely 1920-ig tárgyalja Babits életútját, költői fejlődését. Most megjelent új könyvében több évtizedes kutatások eredményei alapján elemzi és értékeli az életművet. A költő halálának 100. évfordulóján nyugtázhatjuk: irodalomtudományunk ma már torzító egyoldalúságok nélkül, a tárgyilagosság és a tisztánlátás igényével foglalkozhat Babits személyével és művészetével. Kétségtelen, hogy nem könnyű feladatra vállalkozott Rábai György, amikor hozzáfogott könyve megírásához. Irodalmunk egyik legellentmondásosabb, XX. századi líránk egyik legnagyobb hatású költőjének értékelése körül még ma is sok a bizonytalanság, félreértés, a köztudatban meggyökeresedett előítélet. Könyve nemcsak összefoglalja, értékeli a kortársak és utódok ítéleteit, értelmezéseit, de széles körű világirodalmi, filozófiai, poétikai műveltséganyag birtokában sikerrel száll vitába a mű felszínes ismeretén alapuló téves, megalapozatlan értékelésekkel. Munkájában szerencsésen vegyül az irodalomtörténész tudós alapossága a költő ihletett intuíciójával. Babits ifjúkori költészetét a tudatlíra, a lírai festmények és a közvetlen gondolatiság címszavak alatt tárgyalja, különös gondot fordítva a Babits-líra filozófiai gyökereinek feltárására, ami egyébként könyve egyik legnagyobb érdeme. A korábbi egyoldalú vélekedések „dekadens”, társadalmi valóságtól elforduló” stb. fogalmakkal körülhatárolt jellemzéseit Rába erős kritikával illeti, azoktól mind szemléletében, mind poétikai módszerének jellegében elhatárolja magát. Az induló Babits irodalomtörténeti érdemeként mutatja ki az impresszionizmus meghaladását, s mindezt alapos poétikai tudással kibontott műelemzésekkel támasztja alá. Verselemzéseit szakszerűség, esztétikai elmélyültség jellemzi, filozófiai, filológiai összefüggések megragadására törekszik bennük. Ehhez járul még a saját kutatási eredményeinek folyományaként a szemlélet frissessége, az eredetien egyéni megközelítésnek az olvasóra gyakorolt szuggesztivitása. Csak egy példát Rába elemzéseinek a megszokottnál árnyaltabb megközelítésmódjára, mely mindig a vers valóságbeli hátterének ismeretén, a mű szövegének pontos értelmezésén alapul. A magyar irodalom története c. munka (Kossuth, 1982.) egyik szerzője az alábbi jellemzést adja Babits Május huszonhárom Rákospalotán c. verséről: „Ez a vers azonban - mely antik versformában szól proletártömegek harcáról - még inkább csak távoli, érzelmi fenntartásoktól is gátolt intellektuális együttérzését fejezi ki.” Tanulságos ezt összevetni Rába jellemzésével: szerinte a vers „első felének »negatív leírása« a nem tapasztalt, de képzeletben együttérzően átélt, városközponti forongást festi. Babits a véres eseményre disztichonokban néniát, azaz antik gyászdalt, elégiát írt, ami az ő fogalomrendszerében siratóének.” Majd a vers második feléről írva: ..... a szociális igazságosztás dramaturgiai tetőfoka zárja: Mindnek: Félre vakult csökevény, s ti koholt ideálok!) Nem játék a világ! Látni, teremteni kell." - Ez az igazságszolgáltató kompozíció, de a vers többi fordulata is a Babitsnak legkedvesebb Petőfi-mű, Az apostol „világtörténet”et olvasó hőse históriai igazságtevésére emlékeztet.” Mindehhez még Babits önkommentárja alapján Rába a következőket fűzi hozzá: Kárhoztatva az előkészítetlenül és eszköztelenül halálba hajszolt nép vérének klontását... olyan történelmi éleslátással 69
