Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám - Balázs Kovács Sándor: Az oktatásügy helyzete Tolna megyében a XVIII-XIX. század fordulóján
vigyázókká tétetvén, szorosan meg hagyatott nékiek, hogy minden két héten egyszer fnúlhatatlan kötelességüknek tartsák mind a két Iskolákbani tanulókat megvizsgálni.” 1845. február 12-én Deák Pál és Horváth János iskolai felügyelők „a fiú és leány gyermekek dicséretes előmenetelekről” tettek jelentést. Korszakunkban egész végig az iskolai oktatás legnagyobb problémáját jelentette a tanulók nagy számú iskolamulasztása. A központi rendelkezések igyekeztek ugyan a 6-12 év közti gyermekeket iskolába járásra szorítani, ami azonban csak igen szerény mértékben sikerült. Az egyházközségek protokollumai is gyakran tartalmaznak olyan presbiteriumi határozatot, melyben a gyermekeket szorgalmasabb iskolalátogatásra intik. A miszlai református egyház protokollumában olvashatjuk az 1807. esztendőnél, hogy „a szülők gyermekeiket az iskolából odahaza tartóztatni ne merészeljenek.” Az 1789. évi összeírás feltünteti a tanköteles és az iskolába ténylegesen járó gyermekek számát is, természetesen nem minden helységben, csak azokban a járásokban, községekben, ahol lelkiismeretesen válaszoltak a kérdésekre. A statisztikailag hasznosítható adatokból az derül ki, hogy az iskolára alkalmas gyerekeknek 39 százaléka látogatta rendszeresen a tanintézeteket. Az iskolábajárásra alkalmas lányoknak mindösszie 35 százaléka járt rendszeresen, míg a fiúknak 43 százaléka. Ezek az arányok azonban szinte falvanként változtak. 1846-ra lényeges változás történt. Az iskolára alkalmas gyerekeknek már 78 százaléka rendszeresen látogatta a november elsejétől április végéig tartó iskolákat. Az iskolaköteles fiúk 81 százaléka járt rendszeresen, míg a lányoknak 75 százaléka. 1847. évi alispáni jelentésből ennyire részletes adatokat nem tudunk meg, annyit viszont igen, hogy 22526 tanuló járt iskolába. (Itt azonban figy,elembe kell venni, hogy ebbe a létszámba beleszámították a frissen alakult vasárnapi iskolák tanulóinak létszámát is.) A községsoros táblázatokból megállapítható az iskolába járó gyermekek nemek szerinti aránya: a tanulók 56 százaléka fiú, 44 százaléka leány. Benda Kálmán a XVIII. század oktatásügyi helyzetét elemezve még leírhatta, hogy az iskolások nemre és korra való tekintet nélkül mind egy szobában tanultak, s a tanítás osztatlan volt. A (fiúk és lányok külön tanítása csak egyes református mezővárosokban valósult meg. A kor szerinti csoportosítás még ismeretlen, és hely hiányában nem is valósítható meg. Korszakunkra a helyzet sokat javult. A lányok külön oktatása ugyan még mindig csak a nagyobb helységekben valósult meg, de számuk fokozatosan növekedett. Megtörtént a tanulók osztályokba szervezése is, ami legtöbbször nemcsak az életkortól, hanem a tanulmányokban mutatott előmeneteltől is függött. Már az 1789. évi összeírás is említi az osztályokat. Az 1816. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvekből megismerhetjük a református iskolák belső szerkezetét is. Ekkor 3-4 osztályban oktatták a gyermekeket. A központi intézkedések szerint a tanév november elsején kezdődött, a gyakorlat azonban más: a tanulók iskolába adási ideje igen különböző: Felsőnyéken például november 7; 12; 14; 15; 30. stb. Életkoruk is igen vegyes 5 1/2-12 év között. A gyerm,ekek tanulmányi előmetelének értékelése is eltért az egyes helységekben: a gyönki magyar tanító a „szorgalmatos, meg lehetős, ditséretes” jelző55
