Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám - Balázs Kovács Sándor: Az oktatásügy helyzete Tolna megyében a XVIII-XIX. század fordulóján

Az őcsényi feljegyzéseket jól kiegészíti a sárpilisiek lelkészeik által feljegyzett vizsgaeredménye. A feljegyzések sokat elárulnak a korabeli iskolai oktatásról, a körülményekről és mindenekelőtt eredményességéről. Eleinte az évi rendes vizsgákat márciusban tartották, majd 1829-től szeptemberben „Nyári Exament” is rendeztek. A vizsgák általában a „Tractusbeli Scholarum Inspector”, a helyi és a szomszéd községek prédikátorai, a község elöljárói és egész lakossága előtt a templomban zajlottak le. 1824-ig - szinte sablonosán - csak dicséri a prédikátor a tanító munkáját, ettől kezdve bíráló és értékelő megjegyzéseket is fűzött véleményéhez. Az 1824. április 4. már csak .közép Számot” érdemelt. 1842-ben „talán egész a csömörlésig rossz volt.” 1845-ben a következőt jegyezte fel: „ha a tudományok el lármázásába all az examen úgy igen jól ment, ha pedig az értelmes tanulás kimutatásába úgy semmit sem ért.”

A pap gyakran ugyanarról a tanítóról a következő évben ellentétes véleményt nyilvánított. Ügy tűnik mégis, hogy „bírálata” kettejük viszonyának hőfokától függött: ha jól megértették egymást, pozitív feljegyzés készült a vizsgáról, ha ellentét volt köztük, rosszakaratú, téves információk maradtak az utókorra.

Ha az egyes községek tanítóinak névsorát vizsgáljuk arra a kövjetkeztetésre jutunk, hogy szoros kapcsolat volt a tanítói állás jövedelmezősége és a fluktuáció között. A nagyobb jövedelmet biztosító mesteri állásokban jóval hosszabb ideig tanított egy-egy mester. Pl. Sárpilisen az átlag 3 év, Decsen 5, Bátaszéken több mint 20 év.

Az 1789. évi összeírás feljegyzéseiből kiderül, hogy a tanítót - hasonlóan az ország más területeihez - a plébános (lelkész), mint iskolaigazgató és a község fogadta ftel, a földesúr hozzájárulásával. A kinevezést jóváhagyatták az esperessel, majd megerősítés végett felterjesztették a tankerületi főigazgatóhoz. Vannak azonban olyan példáink is szép számmal - hisz ezt írták elő a hivatalos, állami rendelkezések - amikor a tankerületi főigazgató nevezte ki a tanítót, a falu vagy a helyi egyházi vezetés megkérdezése nélkül, ebből sok p|eres iratanyag keletkezett: tiltakozó levelek, le- és feliratok tömege a helytartótanács elemi iskolai ügyosztályához. Egy ilyen peres ügy leírását őrizte meg a pilisi református egyház protokolluma. 1842-ben az egyházmegyéi gyűlés Kur Párt rendelte Pilisre tanítónak, de őt „az ekklésia el nem válalta,” mivel már egyezkedtek az őcsényi „kissebb” tanítóval, Vikár Gáborral, kit „a gyűlés elhozni nem engedett, lopással lévénn vádolva a Decsi Tiszt(elete)s Űrtói, a mi nem igaz lett, az Öcsényiek mellette bizonyítványokat adván.” Mégse hozhatták el Vikárt hanem kénytelenek voltak Kecskemétről praeceptort hívni. A július 8. gyűlés Burgyán Jánois és Szekeres András lelkészeket küldte ki Pilisre Vikár ügyének kivizsgálására, valamint megbízták őket azzal, hogy „a Pilisi Elöljárókat jelesen a sértő levél író Jegyzőt (a pilisiek levelükben hazugsággal vádolták az egyházmiegyei gyűlést) az illendőség határai meg tartására sujossan incsék meg, egyszersmind az egyház vidéki gyűlés tudta nélkül hozott tanítót oda utasicsák hogy az egyházi rendszabályok értelmében magát N. T. helyettes Esperes Úrnál bizonyítványával edgyütt jelentse, hasonlólag az elöljárók a Tanító hozhat ás a eránt kapott Esperesi Engedelmet bemutassák.”

Tanítóválasztásnál, ha a falunak, esetleg a földesúrnak több jelöltje volt, közülük a templomban választottak a falu apraja nagyja előtt. A kiválasztás módjának visszásságai már a kortársaknak is feltűnt. Így méltatlankodik az

52