Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám - Balázs Kovács Sándor: Az oktatásügy helyzete Tolna megyében a XVIII-XIX. század fordulóján

Tevel mellett) még 1840-ben is egy szíjgyártó tanította a gyerekeket, mivel rendes tanítójuk nem volt. Ezzel szemben hallunk komoly iskolai végzettséggel rendelkező mesterekről is. A bátaszéki Werb Józsefről azt jegyezte fel az egyházlátogatási jegyzőkönyv, hogy normális iskolát, két grammatikát (a gimnázium első két osztályát) és praeparandiumot (mesterképzőt) végzett.

Az 1816. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvekből a református tanítók végzettségéről is adatokat nyerünk. A 31 faluban 36 tanító dolgozott, ebből 11 Debrecenben, 17 Pápán, 2 Kecskeméten, 2 Nagyszékelyben (a ma is működő gyön'ki gimnázium a XIX. század első évtizedében pár esztendeig Nagyszékelyben állt), 1 Nagykőrösön, 1 Sárospatakon, 1 Losoncon, 1 pedig a helyi népiskolában sajátította el a tanításhoz szükséges elméleti tudást. Közülük ketten „Togátus Deákként” a kollégiumban már tanították a kisebb gyermekeket.

A tanító tapasztalatától, tudásától, de a helyi körülményektől, lehetőségektől is függött, hogy az alapismeretekből mit, milyen mélységben, milyen hatékonyan tanított meg a gyerekeknek. A tananyag - a központi intézkedések ellenére - szinte iskolánként változott. Természetesen a főtantárgyak majdnem mindenütt ugyanazok voltak, az eltérések csak az írás, olvasás, számolás és vallásoktatás mellett tanított egyéb tárgyakra vonatkoztak. Komoly gondot okozott a tanítónak a tankönyvek hiánya. Pl. az iregi református iskolában 1804-ben 14 könyv volt. Váralján még rosszabb a helyzet, itt mindössze 6 könyvet talált az 1816. évi egyházlátogatásra érkező püspök.

A tanítók munkájának hatékonyságát igen nehéz lemérni. Vannak azonban bizonyítékok, melyekből következtetni lehet az eredményre, vagy (eredménytelenségre. Benda Kálmán feldolgozta a Mária Terézia úrbéri kérdőívére beérkezett válaszokat, vizsgálva a községi elöljárók írni tudását. Eredményei igen tanulságosak. Kutatásaink is Benda állításait igazolják. Hisz az írni tudás nemcsak országos méretekben mutat terülted különbségeket, hanem megyei viszonylatban is. Tolna megye egyes vidékei között jelentős eltérések vannak: 1787-ben a szekszárdi tanács 11 tagja közül mindössze 4 nem- tudott írni. 1802-re javult a helyzet, csak két írástudatlan esküdt neve szerepel a panaszlevélben. A paraszti tömjegek között rosszabb a helyzet, hisz i8i8Jban a szekszárdi újvárosi lakosok iskolaalapítás ügyében levéllel fordultak Szluha György apáthoz, a húsz aláíró közül 15 keresztet húzott neve mellé. Benda azt bizonyítja, hogy - országos viszonylatban - a vallási és nemzetiségi hovatartozásnál lényegesebb a földrajzi elhelyezkedés, ha az iskolázottságot vizsgáljuk. Tolna megyében - úgy tűnik -, komoly szerepet játszott a másik két tényező is. A görögkeleti vallást követő s/,erb lakosság írni tudása lényegesen rosszabb, pl. a szomszédos sárközi parasztpolgárokénál, vagy a völgységi németekénél.

A hatékonyság lemérésére más források is rendelkezésünkre állnak: az iskolákban tartott évvégi vizsgák feljegyzései. Az őcsényi református lelkész pl. a következőket írta 1813. december 6-án: „Megvizsgáltam az Oskolákat. A kissebb Classisban lévőket censeáltattam a K(eresz)tyén Vallás Fundamentumából a Sóltárokból és az Olvasásból. A két elsőből meglebetősenn feleltek: de az olvasásban igen gyengék váltak. A Nagyobb Classisbeliek a Heidelbergai Catecbistnusnak húsz elsőbb Kérdéseiből értelmesenn feleltek. A 150 Solt ároknak első verseit tudták., a számlálásbann okosann gyakoroltattak.”

51