Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám - N. Horváth Béla: A siratóének és funkciója - József Attila Kései sirató című versében

A láz-nem ápolsz ellentéte a gyermeki esettséget, kiszolgáltatottságot implikálja.

.. a kihívás értelme világos: létem szüntelen válság, szenvedés, állandóan küszködöm az élet egészségéért, támogatásra, gyámolításra szorulok, »s te nem ápolsz«, nem törődsz velem...” - értelmezi Balogh László a „harminchatfokos lázX abszurdnak tűnő, ám a lélek állandó válságára utaló megjelölést. A lírai versindítás tehát azt a fájdalmat, veszteséget panaszolja fel, amit a mama hiánya jelent a költőnek. A siratóének jellemző vonása ez (amint idézett példánkból is látható), a sirató személy a beköszöntés után mintegy tételezve közli, mekkora veszteség érte, mekkora árvaság szakadt rá. Majd mintegy a tragikus veszteség tényének meghaladására, a sirató a keresés, feltalálás ősi motívumával él, mintegy a halál hatalmának megtörését, a történtek megváltoztatását célozva: „Drága jó édesanyám, hová legyek, hová menjek, hogy feltalájjam az én drága jó anyámat? Drága jó édesanyám, mere menjek hogy felkeressem?” A keresés motívuma, a mama alakjának megidézése (illetve kísérlete) megjelenik a Kései siratóban is:

Lágy őszi tájból és sok kedves nőből próbállak összeállítani téged; de nem futja, már látom, az időből, a tömény tűz eléget.

A siratóének sajátos módon ötvözi a lírai, epikai, drámai elemeket. Bár az érzelmek dominanciája következtében a líraiság az uralkodó, a halál körülményeinek leírása, a halott szavainak, kedvenc mondásainak felidézése, a sirató egyes részeinek epikus, ill. dramatikus jelleget kölcsönöz. A dramatifcus hatás úgy (is) érvényesülhet, hogy az anya búcsúztatójába a sirató személy beleszövi a korábban elhalt apa szavait: „Jaj mos mán odamegyünk nemsokára az én drága jó idesapámhó, aki mán húsz éve nem él. Elcsüggedve háttá magát nekünk hátra. Jaj, azt mondta: - Gyermekejim, mi lessz a ti beteg idesanyátokkal? Ej, de sajnálom itt hagyni, akit mindig azt gondoltam, hogy előbb elteszek magam előtt, mégis ütet kellett hátrahagyni.” Az epikus jelleg érvényesül a halott életéből vett mozzanatok (munka, betegség, neveltetés stb.) felsorolásában, amelyet csak a jajongó kitörések szakítanak meg: „Jaj, mijen hirtelen jött a halál, hogy elrabójja tőlünk a mi kedves jó anyánkat. Jaj mennyit segített nekem mindennapi minden dógomba, minden bajomba ott vöt. Mindig segített szívesen, pedig már ojan nagyon fáradt, fáj a lába, mégis mindig eljött, mindig segített. Mennyi sok jó tanácsot adott kedves édesanyám.” A múltban történtek felidézése, a jelen tragédiájától eltávolító események időbeliségének következményeként a (pillanatnyi) tárgyilagosabb látásmód az érzelmi hangoltság fölé kerekedik. Az objektivitást elősegítik a felszaporodó múlt idejű igealakok is. A siratóének struktúráját elemző Károly S. László kimutatása szerint a múltra vonatkozik az igék fele.

A Kései sirató ban az epikus vonulat kezdetét a háború végété vonatkozó idő- és helymeghatározás jelzi („utoljára Szabadszállásra mentem, / a hadak vége volt...”). Aprólékos részletességgel tör fel az emlékkép a gyermekkorból:

42