Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám - Kovács Sándor Iván: Zrínyi ekhós verse

tatos vigasztalására bízni kezd. hozzá, s részvétét szívből elismeri”,65 Ehhez sem Széchy, sem Sántay nem tett hozzá semmi érdemlegeset. Sántay Mária Marino Echo című eklogájával eredménytelenül vetette össze Zrínyi versét, s láthatóan csak a Sampogná-1 forgatta, mert Marino másik Echó-ját66 nem ismeri. A Rime amor ose ciklusnak ez a canzonéja sem visz közelebb Zrínyi verséhez; ez sem ekhós vers, hanem vers az Bkhóról. Legfeljebb a második strófa „voce ignuda, e tronca” kifejezése kínál megfelelést, de Zrínyinél a „Töredezött szókban, megrekedett hangban” a beszélőre vonatkozik, míg Mariménál az „elhaló és megtört hang” az Ekhót jellemzi. Murtolának van egy L’Ape (A méh) című canzonettája, ebben a rózsa is előkerül,67 Zrínyi rózsa-méhecske allegóriája azonban ezzel sem függ össze.

A közvetlen minta vagy forrás kérdésénél fontosabb annak hangsúlyozása, hogy Zrínyinék már ez a legelső igényesebb verse a metamorfózis-téma körül forog. Ismerjük Echo és Narcissus mítoszát: Juno elvette Echo beszélőképességét, csak a mondatvégeket, az utolsó szavakat tudta ismételgetni, majd amikor nem lehetett Narcissusé, elsorvadt, elszáradt, csontja kővé vált, csak hangja - a visszhang - maradt meg. Ovidius elbeszélése (Metamorphoses, III. 339-510.) Echo és Narcissus enyelgéséhen - amely inkább Narcissus riadt menekülése a szerelmes nimfa elől -, kész ekhós vers vázát adja. Semmi okunk nem hihetni, hogy Zrínyi ezt az ősforrást nem ismerte és nem használhatta; kiszínezve, hosszúra nyújtva természetesen olasz Metamorfosi-kötetében is megvan.68 A vadász és Echo 4. szakaszának antropomorfizál'ó jellege ugyancsak a metamorfózis-motívumhoz közelíti a verset.

Az ekhós vers első canzonetta-betétjének középső strófája már a múlt században értelmezési vita tárgya volt:

Sokszor szép két lábát,

Melynél nap nem láthat Szöbbet valamerre jár:

Hercules oszlopa,

Az hol non plus ultra,

Higgyed, lenni gondoltam.

Kívántam, dűlne rám Szép márvány palotám,

Miként rádült Sámsonra.

Szűcs István szerint Zrínyi „ezen költeményében vét az allegoricus forma ellen egy helyen, midőn a vadász a rózsától hűtlenül elpártoló méhecskének alakjáról szól, s annak lábait így írja le... E sorokból is kitűnik, hogy Irinyi mily kevés gondot fordított e nemű költeményeire”,69 Kanyaró Ferencnek már Szűcs előtt feltűnt az ellentmondás és kegyes olvasati csalással akarván menteni Zrínyit, úgy olvasta az első sort, hogy a 'költő „egész elragadtatással szól a méhecske hét szép lábáról”!70 A méhnek hat lába van, ha erre gondol Zrínyi, lehetetlen hogy kettőt ír helyette. A hasonlat Herkules oszlopaival folytatódik: abból is kettő van, Gibraltár két sziklatömbjét nevezi így a mitológia. Zrínyi tehát ebben a strófában - mint már említettem - kilép a méhecske-metaforából és kedvese

19