Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám - Kovács Sándor Iván: Zrínyi ekhós verse

szén Ovidiust és Tassét fordította is, Zírnyi verseskönyve pedig sűrűn kezében járt; újra >ki akarta adni.

Az ekhós vers az idillköltészet kedvelt műfaja, következésképpen a magyar bukolikus előzmények is feltérképezendők, mielőtt Zrínyi ekhós versének világába alámerülnénk.

i. A HAZAI „BUKOLIKUS HAJLANDÓSÁG”

Az idill műfaj meghonosítása irodalmunkban Zrínyi érdeme, a bukolikus tematika azonban már előtte, latinul és magyarul is megjelenik.

Janus Pannoniusnál még alig van nyoma;1 tulajdonképpeni kezdeményezője a latinul verselő Istvánffy Miklós, aki a XVI. század hatvanas éveiben egész sorozatot ír Lusus pastoralis címmel. A Padovában tanult Istvánffy elsősorban Vergilius eklogáit követi, de ismerni látszik a korabeli pásztorköltészet sablonjait és motívumkincsét is Szerelmese tüzet lövell szeméből, s ha rátekint, a szicíliai szfklacsúos („Trinacria rupes”), az Etna lángja égeti porrá; az ajándékul átadott kosárkában minden virág nedves, de nem a harmatcseppcktől, hanem a hódoló könnyeitől - ezek a példaként említett közhelyek2 a petrarkizmus eszköztárából valók. Istvánffy könyvtára szétszóródott, de biztosan ott voltak könyvei között költői mintái is. A történetíró szépirodalmi érdeklődésére vall, hogy egyik levelében Carolu® Qlusiustól éppen Hóliodórosz Aethiopicá-ját és Akhilleus Tatiosz De Amoribus Leucippes et Clitophantis-knak megküldését kéri.3 Kéziratai közül több kódex, köztük verseinek saját kezű gyűjteménye is fennmaradt. Istvánffy 1568 után, 1615-ben bekövetkezett haláláig Horvátországban, a Varasd megyei Vinicán élt,4 a Carmina Nicolai Istvánffy kézirata is ezen a vidéken öröklődött tovább. A benne található későbbi bejegyzések arra vallanak, hogy 1646 és 1662 között éppen Zrínyi rokonságának környezetébe került: Klenovni'kon, Zrínyi és Draskovich Eusebia kézfogójának színhelyén magyar, horvát, latin és olasz nyelvű bejegyzéseket tett, számadásokat írt bele Draskovich János valamelyik tiszttartója,5 feljegyezte többek között Zrínyi házasságkötésének idejét is.6

A XVI. századi európai irodalom bukolikus hagyományához - jelenlegi ismereteink szerint - magyar verssel elsőül Telegdi Kata kapcsolódik. Verses levelének „Arcadiává stilizált világát” Horváth Iván helyezne „európai (igaz: nagyon tág) kontextusba”, megállapítván, hogy „nem provinciális jelenség az első magyar költőnö”, mert pásztorregény-világképe „és retorikára alapozott költői beszéde teljes szinkronban van az európai reneszánsz poétikájával” d Ugyanolyan „kérdéses viszont a hazai irodalmi hagyománnyal való kapcsolatait kijelölni”.8 Műveltségének forrásvidékét sem ismerjük, ezért meglepő például olyan odavetett mitológiai utalása, mint a „Hamadri Nimphák”, mert ezt „nemcsak a mai, de alighanem még a korabeli olvasónak is lexikonból kellett kikeresnie”? Ha ez talán túlzás is, hiszen a Vergilius eklogáiban szereplő „Hamadryades” (a Drüászok szinonimája) Istvánffynál is olvasható,10 Telegdi Kata magyar előzmények nélküli jelenségnek tűnik.

Balassi „arisztokratikus költői körében” a „bukolikus hajlandóság” a XVI. század végén már természetes módon van jelen. Ennek „legnagyobb szabású meg6