Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám - Kovács Sándor Iván: Zrínyi ekhós verse
KOVÁCS SÁNDOR IVÁN: Zrínyi ekhós verse Ki ne ismerné Csokonai Vitéz Mihály A tihanyi ekhóhoz forduló versét? Ó, Tihannak ríjjadó leánya! Szállj ki szent hegyed közül. lm, kit a sors eddig annyit hánya, Partod ellenébe ül. Itt a halvány holdnak fényén Jajgat és sír elpusztult reményén Egy magános árva szív. Egy magános árva szív. De azt már kevesebben tudják, hogy „Tihannak ríjjadó leánya”: a riadó (= ’visszhangzó’) Echo, a kővé és hanggá változott mitológiai ninfa, Narcissus reménytelen szerelmese, öt kéri a költő: És te, Nimfa! amit én nem bírok, Verd ki zengő bérceden. Verd ki zengő bérceden. Zordon erdő, durva bércek, szír tok! Harsogjátok jajjaim! Tik talám több érezéssel bírtok, Mintsem embertársaim... Echo nem válaszol a füredi parton jajgató poétának, pedig a hagyományos értelemben vett ekhós versnek a Visszhang által kiáltott válaszoló szavak versbeli elhelyezése a fő sajátossága. Azért n'etn ád választ Echo, mert Csokonai már elszakad az ekhós vers kötelező hagyományától: dialógus helyett monológot ír. A tihanyi ekhóhoz mégsem érthető igazán a korábbi visszhangversek nélkül. Vitéz Mihály ismerte is ezek javát: Ovidiusét, Tassóét és Zrínyiét feltétlenül, hi-5
