Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 2. szám - Solymár Imre: Regionális mentális és történeti életmodell a völgységi sváboknál

A szegénység másként szabályoz. A felemelkedést nem a gyermekszám csökkentése próbálja segíteni, hanem a hagyományos népi jogrend. Ugyanis: „ ... sok gyermeke közül a német - írja Kulcsár - csak az idősebbik fiút házasítja meg, a többi vagy mesterségre, vagy máshova megy szerencsét próbálni... az idősebbik aztán a többit a vagyonból kifizeti.”

Kogutowicz „Dunántúl és Kisalföld”-jének Völgység-leírásában az öröklési rend felbomlásáról olvashatunk: „...A háborút végigjárt katonák megismerték a törvényes öröklés rendjét, már nem fogadják el a korábban itt érintetlen merevségben élő, de még az óhazából származó elsőszülöttségi jogokat. Rengeteg a pör ennek következtében a köteles rész kiadása végett. . .”

Hölbling Miksa már 1845-ben feljegyezte a magyarok vélekedését: a sváb azért gazdagabb, mert pereskedik, rámenősen törekszik jogai, „jussa” után, s ha kell, még pénzért is megveszi az igazságot.

Egyes adataink arról tanúskodnak, hogy a völgységi svábok valóban sok munkát adtak a bíróságoknak, telekkönyvi hivataloknak. „fülemüle-füttye”-pereket itt az elszántott barázda, a vételi elsőbbség s hasonlók pótolták. Hiába volt az anekdota a bonyhádi ügyvéd ajánlóleveléről: „Fogtam egy kövér libát, küldöm a másikat, kopasszuk meg őket” -, mégis pert per követett.

Pereskedtek a rokonságban is. Gyakori volt a hosszú haragtartás. A legkülönbözőbb okok miatt, sokszor évtizedeken át tartott harag nemzedékeknek jelentett pszichés megterhelést. Még az is előfordult - írják hogy az elsőszülött már a szülök életében a gyerekek közt való osztozkodás céljából átveszi a sokszor tekintélyes vagyont, aztán csekélységgel kielégítve testvéreit, a legnagyobb szívtelenséggel dobja ki (őket) a szülői házból.”

Az öregek helyzetéről forrásaink alig szólnak. Néhány adattal szolgál Allinger ]ános kézirata: „ ... munkája gyümölcseit nem élvezte öregkorában sem. A legtöbb esetben magas életkoráig csak dolgozott”. Ezért írja, hogy a sváb: „ . .. általában is lemondani tudó, ez a jellemvonása különösen öreg korában feltűnő.” A sváb családok élelmezése az önfogyasztáson alapult. A tej azonban úgy tűnt el a felnőttek és gyermekek étrendjéből, ahogy piacképessége megteremtődött. Kulcsár József már 1897-ben írja: „ . . . pénzt az élelemre nem ad ki.. . a tehén hasznát szintén pénzzé teszi ■ ■ ■ hasznából pusztán az író kerül az asztalra . ..” Ez az oka, hogy századunk elején éppen Tolna megyéből kiindulva kezdeményezett országos kérdőíves vizsgálatot Leopold Lajos: milyen hatása van a gyarapodó számú tej szövetkezeteknek a parasztok pénzszerzésére, pénzfelhasználására? Egyértelmű volt a válasz: a tejet még a gyermekek szájától is megvonták! Cikóról, ahol Tolna megye és a Völgység első tej szövetkezete alakult, ezt írták: „ . . . megelőzőleg a parasztgyermek rendes reggelije volt: tej, túró, gyümölcs. Amióta azonban tejszövetkezet van, népünk igen szegényesen él. Tejfel helyett most írót használnak, teljes tej helyett lefölözöttet...”

Ugyanezt látja Illyés Gyula a harmincas években. A „híres” Tolnában, ahol „iparszerűleg” foglalkoznak tejtermeléssel, az embereknek nem jut tej, s a falvakban, ahol hozzáférnének, „ . . . a gyermekeknek szánt mennyiséget is a szövetkezetbe viszik...” - írja a „Lélek és kenyér”-ben. Sásdi Sándor novellájának házaspárja tehenet vezet haza a kozári vásárról,. Micsoda boldogság! ... és „ ... a csarnokban elsején fizetik az ezüstpengősöket a tejért.”

1832-ben Berzsenyi Dániel, 1945-ben Haas Mihály megdöbbenve írnak a magyarországi németek munkamegosztásáról. A német nem kíméli a vászoncse66