Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 2. szám - Solymár Imre: Regionális mentális és történeti életmodell a völgységi sváboknál
bonyhádi tájfajta szarvasmarha. Az 1890-es becs kiállítással országosan is híressé vált. A korabeli mezőgazdasági üzemtan nem véletlenül hangsúlyozta „a vidék” népességi és társadalmi viszonyainak befolyását a gazdálkodás színvonalára, eredményességére. Ilyen értelemben szól a völgységi svábságról a bonyhádi tájfajta első megyénkbeli leírója, Mayer Ferenc Andor, amikor a tenyésztő munka hátterében az emberi tényező fontosságát látja meg. Elsősorban a szigorú gazdasági racionalitás a szembetűnő: „ .. . józan, szorgalmas, becsülettudó és véghetetlenségig takarékos nép. A luxust alig ismeri, minden tettében számító, szükségleteit jóformán önmaga állítja elő. Spekulatív szellemű, ad-vesz, és nem egy országos vásárra elad és vesz 5-6 tehenet vagy borjút, csak egy-két forint hasznát lássa.” Ugyanakkor kevésbé racionális vonásokat is említ, mint a föld- és állatszeretetet: „ .. . Földjét jól műveli, ahhoz ragaszkodik, állatját pedig mindenek felett szereti.” A harmincas évek nagy monográfusa Kogutowicz Károly, tájanként ad sokszor szociográfiai igényű leírást. így fogalmaz: „ ... A völgységi sváb hangyaszorgalmú, ridegen anyagias, józan, békés, mégis nemzetiségét féltékenyen őrző nép.” Ugyanakkor a parasztság felbomlásának jelenségeit is szóba kellett hoznia. A differenciálódással felemelkedő gazdagparasztságról írja, hogy ezeknél az anyagi jólét „bizonyos fölényeskedő hányavetiség”-gel párosul. A paraszti sorból a munkásosztályba kerülők - elsősorban a bányászság - már más mentalitás, „ .. . külön világot képvisel a maga szervezeteivel.” Munkájának számunkra fontos része a Baranyában végzett kérdőíves mentalitáskutatás. E szerint az 1920-as és 1930-as években a Dél-Dunántúl németségéről a következő sztereotípiák éltek:- hogy a sváb elsősorban takarékos, másod- és harmadsorban józan, illetve szorgalmas, ám egyeseknél e vonások átcsaphatnak önzésbe, fukarságba;- hogy a sváb általában összetartó, de csoportközi kapcsolataiban jelentkezhet bizalmatlanság, túltengő faji önérzet, pereskedésre való hajlandóság;- hogy a sváb általában élelmes, de ellentéteként lehet maradi vagy korlátolt is, stb. Önálló, Bonyhádról készült szociográfiai munka Vörös Lászlóé, ö is az emberi tényező termelési szerepét hangsúlyozza, állítván, hogy a tájfajta tenyésztésében elért nívó „ . . . emeléséhez hozzájárult az őslakosság páratlan szorgalma, állatszeretete, az anyagi haszon felismerése utáni tanulnivágyása.” Egyebekben nagyjából megismétli az eddigi jellemzéseket: „ . . . józan gondolkodású, vallásos, becsületes, de szerfelett anyagias és rigeden számító népréteg...” - mondja a bonyhádi svábságról 1941-ben. A különböző helytörténeti munkák is több-kevesebb részletet megvilágítanak az életmód és mentalitás regionális jelenségeiről. Közülük az egyik legjobb Allinger Jánosé, Hidas község 1945 előtti német lakosságának jellemzésével. A felszabadulás utáni tudományos feltárásban Andrásfalvy Bertalan alkotott maradandót. Ezek a szemelvények azt bizonyítják, hogy történetileg kialakult és tudatosodott bizonyos „sváb”, illetve „völgységi sváb” személyiségszerkezet, értékrend, értékorientáció, mentalitás. Láttuk ugyanakkor, hogy szinte valamennyi 63
