Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 2. szám - Solymár Imre: Regionális mentális és történeti életmodell a völgységi sváboknál
.jdan, ezekben apárul-fiúra ment által a szokássá vált igyekezet.” Az azonos nemzetiségű és azonos adottságú falvak közötti különbözőség értékelése kapcsán eljut az emberi tényező jelentőségének megfogalmazásához. Még rejtélyesebbnek látszottak a tények, melyek egész vidékek mentalitásbeli sajátosságait jelezték, s következésképpen: látható előnyöket a gazdasági előrehaladásában. Ilyen vidék volt a Tolna és Baranya határán fekvő Völgység sváb, magyar és szerb etnikumával, jelentős mezővárosi zsidóságával. Az első megyei leírások a XVIII. században, az újratelepítéskor hazánkba került németség negyedik és ötödik generációjáról szólnak. A Tolna megyei nemzetiségek eltérő gazdasági értékrendjére Moldoványi József 1824-ben megjelent munkája még csak közvetve utal. A racionális gazdasági magatartást nem belső jellemvonásnak, hanem az élénkebb kereskedelmi élet által kiváltott szorgalomnak, „iparkodás”-nak tulajdonítja: „...a köz nép sokkal világosabb és értelmesebb mint sok más megyékben, és e kereskedés által, mellyre több nevezetes ágak néki utat mutatnak, elevenségre, és iparkodásra sarkantyúztattik ...” A sváb falvak termesztették a repcét, mákot, dohányt, tehát a svábokra vonatkozik, amit erről megfogalmaz: „...Tolna megye a földmívelésben nagy előmenetelt tett, és annak minden ágait különösen felfürkészte.” A megye másik nagy leírója Egyed Antal. 1828-ban megjelent munkája már nemzetek szerinti bontásban ad jellemzést: „ ... A Németek . . . kik még térdig érő bugyogót, harisnyát, czipellőt viselnek, mint különösen a völgységiek... a munkára serények és a pénz gyűjtésére kapzsiak, azért sem olly pompa szeretők mint a Magyarok, sem olly jól nem élnek.” Egyed Antal érzékelhette az anyagi javak „halmozó” magatartástípusát. Völgység! vonatkozásban ő utal elsőként az önzsigerelő, szinte puritán jellegű munkaetikára, a sajátos életminőség kárára is összespórolt javak halmozására. Egyed - Vörösmarty barátja - évekig bonyhádi plébános, jól ismerhette hívei legbelsőbb megnyilatkozásait is. Kéziratban maradt községenkénti adatgyűjtése módszeresen tudakolja a mentalitás és az életmód falvankénti jellegzetességeit. Ez a nevezetes „Egyed-féle összeírás”. Ugyancsak völgységi vonatkozású Garay János útirajzainak egyike. Bonyhádról keltezve írja, hogy e mezőváros „ .. . lakosainak nagyobb része német, iparkodó nép”. Az 1840-es évek völgységi svábságának nincsenek olyan kortárs leírói, mint Baranya megye esetében Haas Mihály, vagy Hölbling Miksa. E korszakról szól viszont az agg Perczel Mór egyik visszatekintő írása. Tolnában a jobbágyság kétharmada magyar, egyharmada német - közli. Mindkét csoport „szorgalmas, becsületes”, ám a szorgalom tekintetében különösen a simontornyai és dombóvári járásbeli magyarságot, továbbá a völgységi és simontornyai németséget emeli ki. A magyarok és svábok gazdasági törekvéseit meglepően jól látja. Szerinte egyik ebben, a másik abban jobb - s így más-más tevékenységekben „tünteti ki magát”. Ám egyben, „ . . . a szép és nagy lovak nevelésében vetélkednek egymással” - írja. Perczel az egymást kiegészítő tevékenységcserét, a gazdasági partnerséget és nemes vetélkedést tartotta a fejlődés hajtóerejének. Gazdasági dolgokban ezért bízott jobban „állami intervenció” és „mesterséges apparátus” helyett az „egyedek magán iparkodás”-ában. A völgységi svábokról szóló munkáknak a kapitalizmusban az adott különös aktualitást, hogy itt alakult ki népies tenyésztők - sváb kisgazdák - kezén a 62
