Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 2. szám - Demény János: Castelseprio
Molnár Antal zenetudós, Bartók és Kodály életművének protagonistája, túlélve az európai civilizáció prolongált kataklizmáit, forrongásait - a két világháború közé zárt magyar nyomorúságot: a Duna-völgyi „latens” Habsburg-Monarchiát - és nem utolsósorban az új és legújabb idők minden apokaliptikus irtózatát, A halállátó címmel végrendeletként hagyta reánk élete titkát, egyfajta halhatatlanság csodálatos illúzióját, a korokba való átöltözködés és megfiatalodás vigasztaló mámorát. Nyugtalanító, szép és egyre csábítóbb lehetőség, amit nagy regénykoncepciójával sugall: „Lehet-é újrakezdeni az életet? Van-é rá mód, hogy az ember levesse múltját, kötelességeinek hátat fordítson, kibújjon a bőréből és mindent feledve elhagyja önmagát?” CASTELSEPRIO Egyelőre fix pontokat keresők egy kvázi háromszögelési munkához. Castelseprio elhelyezkedését méregetem, közelítgetem - időben, térben, jelentőségben. (1) Rino Sanders osnabrücki születésű porosz-hannoveri költő, aki történetesen Észak-Itáliában él és alkot, találóan szép verssel áldoz Pisanello 450 évig lappangó freskóinak, amelyek a mantuai Palazzo Dúcaié egyik termében „lélegzettelen” várták a feltámadást.* Áldom sorsomat: láttam. Mérhetetlen sápadtságukban, ahogy ezeknek a freskóknak harcosai, hercegkisasszonyai ámulva szippantják a novecento benzingőzös egét. Az egyik: saját árnyékával csatázó Uccellónak látszott, kénsárga, siénabarna kontúrokkal tucatnyi páncélos vitéz. A másik: a hercegkisasszonyok szende és pikáns vonásaival hamisítatlan Pisanellót idéz. 450 évig befalazva itt! Uram Isten! Valami efféle megdöbbenés Castelseprio. Csak egészen a történelmi közelmúltban, a feledés jóval mélységesebb kútjából merülve fel. Itt már több mint ezer esztendővel kell hátrább tologatni minden kulisszát. A színtér alapos átrendezésére van szükség. És már helyben is vagyunk. Félelmetes közelségbe kerültek a dolgok. Boethius például mindössze csak egy-két évszázaddal ezelőtt élt és halt mártírhalált. Castelseprióba azonban nem Pisanello mantuai freskóitól kell érkeznünk, hanem Masolino olonai freskóitól. Itt a helyzet egészen más. (2) Castiglione Olonában - Seprióhoz légvonalban macskaugrás - olyan festő alkotásaival ismerkedik az ember, aki Firenzéből indulva megjárta Magyarországot és onnan nem sokkal később Rómába költözött. Firenzében a Santa Maria del Carmine később oly híressé vált Brancacei kápolnájának freskóit hagyta félbe, hogy Ozorai Pipo (firenzei származású magyar hadvezér) meghívására 1425 szeptemberében luxemburgi Zsigmond Magyarországába települjön át. Masolino itt festett valamennyi képe nyomtalanul tűnt el - a legnagyobb piktoré, aki valaha is a Duna völgyében járt. Alig két esztendő múlva már a római San *Rino Sanders: Divertimento. (Ford.: Hátidon Dezső). Nagyvilág 1980/8. 1169-71. (Jahresring ’74-75- Stuttgart.) 3 35
