Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 2. szám - Fried István: Goethe és Babits római elégiája
Goethe, az elégiás disztichonokra, a felívelés és elnyugvás egymást követő sorpáraira. Külön fel kell figyelnünk a pentameterek decrescendóira. Olyan eufoniás megoldásokra utalunk, mint pl. a nyolcadik sorban: .. .die Hand leite die Hüften hinab? (vezetem kezem lefelé a csípőn) Az alliterációk sejtelmes suhogásával követjük a lassú lehullást, míg a csonka láb - ismét hangzásával is! - a mélybe érés pillanatát jelzi. A följebb kifejtetteket tekintetbe véve, Babits Mihály fordítását nem nevezhetjük igazán sikerültnek. Mintha kicsit egyszerűsítette volna, mintha kifejezetten az Erato c. kötet számára fordította volna le Goethe több rétegű és gondolatvilágának számos fontos elemét sugárzó versét. Ami a költemény szerelmes vers jellegét illeti, ott nemigen vethetünk a fordító szemére semmit. Egy-két helyen talán túlzottan szabadon tolmácsol: „Sie atmet in lieblichen Schlummern Und es durch glühet ihr Hauch mir ins Tiefe die Brust.” „Lágyan aludt ő. a halk lélekzete, míg szívemig ért, zene lett.” Célratörőbb Goethe szövege, egyszerűbb és pontosabb, mint Babitsé, aki valamivel lágyabb, s a pentameter utolsó szótagaiban irodalmiaskodóbbá formálta az eredetit. Másutt Babits lerövidíti és szükségtelenül egyszerűsíti Goethe mondatait, és ezáltal nem pusztán fontos jelzőtől „szabadítja meg” a szöveget, hanem a versben kifejezésre jutó lényeges költői gesztustól is: „durchblättre die Werke der Alten Mit geschäftigter Hand, täglich mit neuem Genuss.” „s naphosszat a régi írók könyveiben keresek új örömöt.” Ezek azonban valószínűleg a fordítással együttjáró veszélylehetőségek, amelyek elkerülése majdnem lehetetlennek látszik. Több gondot okoz az eredetit a magyar fordítással összehasonlítónak az, hogy Babits nemigen vállalkozik a költemény gondolati elemeinek és mozzanatainak megszólaltatására; s azt a sűrítetten és tömören jelentkező emocionalizmust, amely átlelkesíti és hitelessé teszi a verset, elhanyagolni látszik. Így lesz a kevésbé indulati, ám annál mélyebben átérzett goethei kijelentésből (Froh empfind ich ...) Babitsnál felkiáltás, méghozzá kissé körülményes indítással: Ö, mily lelkesüléssel tölt el. . . Ugyancsak elejti a költő a goethei vers egyik legmélyebb és a goethei életmű összefüggéseiben is rendkívül fontos szerephez jutó, följebb már elemzett gondolatot: „ich denk und vergleiche, Sehe mit fühlendem Aug, fühle mit sehender Hand.” „szellemen összehasonlít, lát a tapintó kéz, látva tapintgat a szem!” 9
