Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Rónai Béla: A Dél-Dunántúli nyelvjárásaink változása
Egy előkerült Rippl-Rónai kép Rippl-Rónai József életművébe fordulatot hoztak a Banyuls-sur-Merben töltött hónapok. Barátja, Aristide Maillol meghívására időzött ezen a festői délfrancia vidéken, a Pireneusok alján, a tenger mellett, három és fél hónapig, 1899. szeptember elejétől december húszadikáig. Párizsból érkezett. A század utolsó évtizedének Párizsából, ahol Munkácsy iskoláját meghaladva alakította ki a maga „fekete” stílusát, s ahol a Nabis csoport megbecsült tagjaként, Whistlertől tanulva és a francia szecesszió bűvöletében teremtett sajátos, invencióinak megfelelő formavilágot. Képei, - amelyeket főleg műteremben festett - éteri finomságú alakokat, arcokat, kifejező jelenségeket, jellemző életérzéseket megjelenítve, bensőséges léleklátásról, befelé forduló azonosulási képességről, lényegretörő megfigyelésről árulkodtak. Formanyelvét a stilizálás, az egyenrangú síkok, a kompakt foltok sziluettjei, és a vonalak, kontúrok dekoratív rendje határozta meg. Az egymás mellé felhordott, egyformán fedő, homogén, sötét színekkel tompa, bársonyos felülethatásokat ért el. A „fekete korszak” olyan kimagasló alkotásokat eredményezett, mint a Karcsú nő vázával, az Alkonyat egy intim szobában, az Öreg hölgy ibolyacsokorral. A századforduló évére mégis némi megtorpanás következett be Rippl-Rónai festészetében. Oka lehetett ennek néhány sikertelenség, a párizsi művészvilág zaklatottsága, s ez idő tájt minden energiáját felemésztő iparművészeti tevékenység. Jókor jött tehát Maillol hívása. Megértő és inspiráló baráti közösség, pihenés, mediterrán szépségekben tobzódó táj, ragyogó, új élmények várták Banyuls-ban. A spekulatív problémákkal vívódó nagyvárosi festőnek felszabadító, csodálatos élményt jelentett a levegő, a napfény és a tenger. „Többször teszünk kirándulásokat a hegyekbe - írja Ödön öccsének Somodoraszalóra. - Mondhatom, végtelen szép tájék. - az ember, amidőn bele akarna kapni, hogy megörökítsen valamit, a legnagyobb zavarba jön, mert olyan tömegesen kínálkozik a sok szép motívum. Rendkívül tipikus szín itt a sárga. Ilyen a falak színe, és a fedelek színe is téglavörös. A konyhák különösen nagyon sárgák, vörös téglákkal.” Könnyen, ihletetten, sokat dolgozott. Szándéka szerint megörökítette a környék minden motívumát, minden hangulatát. Üj festői problémák foglalkoztatták; a levegő, a tér, a távlat, s mindenekelőtt a színek. „Itt csakhamar mindent színesnek láttam, de még nem naposnak. Itt festettem azokat a képeimet, amelyeknek HÚSZ MÁRIA: 74
