Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám - Rónai Béla: A Dél-Dunántúli nyelvjárásaink változása

faluként és beszélőként más-más helyet foglal el a nyelvjárási szókincs diakron sorában.

Az elavulás, a régiessé válás annyira felgyorsulhat, hogy a kanáltartó címszó kérdező mondatára egy 60 éven felüli adatközlő ezt mondta: „Ösmeröm, de nem tudom a nevét”. A klumpa és a hidas is jórészt már csak a nevében él a tárgyak eltűnése miatt.

A jelentés szerinti tájszavaknak lényegében ugyanaz a sorsuk, mint a valódiaknak. A jelentéstartalom köznyelvi jelölői lépnek a nyelvjárásiak helyébe. Ilyenek: bogár ) légy; borsó ) bab; kapca > harisnya; kosz ) aranka; fej) fürt, kalász, cső; fenyőguba ^ lucsiguba > toboz; vendégség ) lakodalom; párna >

> dunyha; pörgő > rokka; pince > présház; tüskeszőlő ) egres; kévéskazal ) asztag; fodor ) bélzsír; csigáskút ) gémeskút; vágás ^ elevenvágás > sövény ~ élősövény; eager > mutató; banyafing > pöffeteg; léha > csuma; gúnya 'v. kusza. >

> kaparék; csörmő > üszög; irtókapa > vermelő; senyved > zsibbad; szentegyház ) templom.

A kiegyenlítődés az alak szerinti tájszavakban is végbemegy, amint ezt a következő, atlaszbeli adatok mutatják: csurka ) hurka; gelegunya ^ galaginya ^ gelegonya > galagonya; bihal > bival; boroc ^ borocka > barac > barack; füzet (ige) > fizet; fokla /«&/« ) fákfa; geleszta ~ galiszta ) giliszta; gümecs 'v. kümecs ) kavics; hüfel 'v. hűvel ) büvej; kökönye ) kökény; laftergya > létra; lapicka 'v. lepicke ) lapocka; méhe ^ méhel > mühel ~ mühej; pipák 'v. pippancs ) pipacs; pőre 'v. pörke ) töpörtyű; páka > pujka; rébözli 'v ribözli ) ribizli; ümög ^li ribözli ) ribizli; ümög ^ imög ~ ««g ) iwg.

A nyelvjárási szókincs változásával foglalkozó szerzők lényegében ugyanerre a következtetésre jutottak.

Figyelemre méltó a nyelvjárási szókincs köznyelviesülésének az a változata, amelyben a köznyelvi szinonima mellett a tájszó továbbél, de közöttük jelentésmegoszlás, jelentéselkülönülés következik be. A Zselici nyelvatlasz idevágó néhány példája: pipitér = az orvosi székfű büdös, nagyobb virágú változata; a kamilla kamélia pedig a gyógytea főzésére alkalmas fajtája. Vagy pipitér = az egész növény; kamilla — a szárított virágja. Az orgona = dupla virágú, nagy levelű; a szelönce = szimpla virágú, apró levelű. A lángálló = kemencében sül; a lángos — zsírban. A korbács ^ korbáncs a lovak; az oííor 'v. «.sYor a tehenek nógatására való. Nyes álló fát; rőzsés kivágott, ledöntött fát. A kovászfa vagy tévőfa 'v. kovásztévőfa, amivel a kovászt keverik; kör őszt fa, amit a teknőre tesznek. A gyékény szárítva roboz, zölden sás. A töpörtyű ~ töpörtö zsírszalonnából lesz kisütés után; a pőre pedig füstölt szalonnából.

Az alaktani vagy morfológiai kiegyenlítődés lassúbb ütemű, mint a lexikai. Bár a diglosszia a név- és igeragozásban is valóság, a párhuzamos alakok (nyelvjárási és regionális köznyelvi) egyenlő esélyű realizációja vagy a köznyelvinek a dominanciája nem olyan gyakori, mint a szókincsben, kivéve a köznyelvitől feltűnően eltérő eseteket, amilyen például:

i. az -uk, -ük, -fűk, -fűk birtokos személyragok nyelvjárási -ik, -fik megfelelése. Ez annyira ismert és tudatos, hogy csúfolkodó szerepű mondóka is keletkezett róla, amelyet gyűjtés közben gyakran hallottam: „Házik, lövik, tiktyik, kuttyik az udvargyikba.”

70