Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Rónai Béla: A Dél-Dunántúli nyelvjárásaink változása
A NYELVJÁRÁSOK RENDSZERÉBEN VÉGBEMENŐ VÁLTOZÁSOK A diglosszia kialakulásának történelmi, társadalmi és lélektani indítékait mutattam be vázlatosan. Most az atlaszgyűjtés tapasztalatai alapján azt a folyamatot vizsgálom, amely a nyelvjárás rendszerében megy végbe, s jórészt a szemünk előtt játszódik le. Az az első kérdés, hol bomlik meg a nyelvjárás valamikor viszonylag önálló rendszere, és mely szakaszokon keresztül jut el a regionális köznyelvvel való sajátos keveredéshez, és a távolabbi jövőben hogy lép a köznyelv mint szabályrendszer a nyelvjárás helyébe. Az átalakulás, a kétnyelvűvé válás voltaképpen akkor indul meg, amikor a nyelvjárásban beszélők azt tapasztalják, hogy nyelvhasználatuk különbözik, eltér a közelebbi vagy távolabbi népcsoportok nyelvhasználatától. Amíg csak nyelvjárások találkoznak, addig változtatásra semmi sem késztet, mivel a nyelvjárásban beszélők rendszerint a sajátjukat emelik a norma rangjára, s a közeli, a szomszédos nyelvjárásokat tartják nevetségesnek, s gúnyolják is a maguk módján. Ez a vetélkedés a diglosszia kialakulásakor is megmarad, jóval tompítottabban és már inkább a köznyelvhez való viszonyítás alapján. A köznyelvvel találkozva azonban a nyelvjárás megtorpan és visszavonul. Egyrészt azért, mert a köznyelv a nyelvjárással szemben magasabb műveltségeszményt képvisel, az iskolai oktatás pedig szinte napjainkig úgy emelte a norma rangjára, hogy minden egyéb nyelvváltozatot - elsősorban a nyelvjárást - kirekesztett belőle. A nyelvjárásban beszélők ösztönösen keresik azokat a nyelvjárási jelenségeket, amelyeket elhagyva vagy módosítva a különbségek, a kontrasztok a minimumra szoríthatók. E folyamatnak előrehaladottabb szakaszában lényegében meg is szűnik a nyelv két változata közötti különbség. A kiegyenlítődés, a nyelvjárás visszahúzódása a szókészletben indul el, és a leggyorsabban itt megy végbe, mégpedig a valódi tájszavakkal kezdve. A hagyományos paraszti gazdálkodás és életforma eltűnése, a falu társadalmának gyökeres átformálódása, az iskoláztatás általánossá válása, valamint a tömegkommunikációs eszközök széles körű elterjedése elegendő és nyilvánvaló magyarázatát adják ennek az egyre gyorsuló változásnak. Azért észlelhető elsősorban a valódi tájszavakon, mert a gazdasági, társadalmi, művelődési változások következtében adva van a nyelvjárási lexéma tartalmi és funkcionális egyenértékese a normának minősített köznyelvi alakban. A példák még a Zselici nyelvatlasz korlátozott számú lexikai főszempontú címszavai közül is hosszan sorolhatók. Ilyenek: hé > paliás ) padlás; isztorhéj ^ üsztörgye > eresz; himpér > mána > ) málna; szelönce j orgona; kalázli ) pohár; pusli ^ susnya ) rozsé; csörmö ) ) üszög pozsovics ~ csausz ) vendéghijó; silány ) koszorúslány; fertá ^ fertál > sajtár; sáfó > fejőke; piskura > nudli; csicsikoma > kikörics; roboz ~ sás ) > gyékény; esete > fődibodza; stájer > lóher; monyasul > tojóz; topor > szekörce; puspáng > bukszus; szirogy > dara; sülök > mosófa; stb. A fenti típustól eltér a valódi tájszavaknak az a csoportja, amely nem köznyelviesült, mert az általuk jelölt fogalmak elavulása, feledésbe merülése miatt köznyelvi szinonimájuk nem fejlődött, nem lévén rájuk szükség. Kérdőívemből főként a táplálkozás, a kendermunka, a viselet és a szokásvilág témakörébe tar-68
