Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám - Rónai Béla: A Dél-Dunántúli nyelvjárásaink változása

is tükröződik, itt elsősorban felekezeti alapon áll fönn. A falu ősibb kultúráját és archaikusabb nyelvjárási jelenségeit a reformátusok őrzik. Őket ma már csak három család képviseli. Közülük kettőnek (Bödő és Ili) a tagjai adatközlőim voltak. Családi kapcsolatokat csak egymással létesítettek, illetőleg a környék református lakosságú faluival (Pata, Basal, Somogyhatvan, Somogyviszló stb.). Egyházilag a patai lelkészséghez tartoztak, s gyerekeik az iskolák államosításáig a 2 km-re fekvő Pata felekezeti iskolájába jártak.

A katolikus magyarság később települt a faluba. Adatközlőim közül háromnak a szülei a századfordulón költöztek ide. Kosa János elődei Töröcskéről, Nagykovács Istvánéi Bőszénfáról, Bohár Mihályéi Toponárról. A több, mint félszázados itt-tartózkodás nyilván nyelvükben is asszimilálta a betelepülőket, de a helyitől több tekintetben eltérő nyelvjárásuk tudata még elevenen él bennük. Különösen Nagykovács István utalt sűrűn a reformátusok nyelvhasználatával szemben fennálló különbségekre. Ez a fajta kevertség, főként a református lakosság megfogyatkozása miatt, a színtelenedés irányába hat.

A migráció egészen modern formájának fogható fel a 2. világháborúig meglehetősen zárt falusi közösségek fellazulása, nyitottabbá válása. A zártság a falu egész lakosságára nézve érvényesült, a felekezeteket is mereven elkülönítette és a különböző nemzetiségek (magyarok-németek) között is fennállott. Ritkaságszámba ment ezeknek a korlátoknak az átlépése. A megváltozott helyzetet jól szemlélteti az 56. kp. (Basal). Ez a rohamosan ritkuló lélekszámú református faluk egyike, amely a 2. világháború után erősen kevert lakosságúvá vált. A megüresedett portákon a saját falujukból kiutasított németek húzták meg magukat, és a környező vagy a távolabbi nagybirtokok volt cselédei települtek be, továbbá a 2. világháború alatt Horvátországból idesodródott magyarok választották lakóhelyül. Találkoztam Szabolcsból és Békésből származó lakókkal is. Végül alig van olyan falu a Zselicben, ahol az egykori cigánytelep lakói részben vagy teljes számban ne települtek volna be a faluba. Ha ehhez hozzátesszük az idegenbe, még inkább az idegenből való házasodás ugyancsak szaporodó gyakorlatát, nem csodálkozhatunk azon, ha a falu nyelvjárási és néprajzi képe annyira felemás, annyira összekuszált és bomlófélben levő, hogy a nyelvhasználat fő típusát a hazai nyelvföldrajzi vizsgálatok hagyományos módszereivel szinte lehetetlen megragadni.

A diglosszia kialakulását észrevehetően befolyásolja a falu földrajzi helye, közelebbről a félreeső vagy forgalmas volta. A Zselic faluinak jelentős része a makadámutak kiépülése előtt az év egy részében, főként az őszi esőzések, a tél végi hóolvadás idején szinte teljesen el volt zárva a külvilágtól, a tengelyt akasztó sár miatt. Ezt ellenpéldázza a 37. kp., Kadarkút, amely több fontos közlekedési út kereszteződésében fekszik. Már régóta hetipiaca volt, amelyen a környékbeliek közül sokan és gyakran megfordultak. Helyi nyelvjárása megkopott. Érdekes módon a fonetikai jellemzők halványultak meg, vagy tűnték el. Csak a töredékeit találtam az alaktani és az alaktani értékű hangtani sajátságoknak is.

A nyelvjárás ellen hatott az iskola, az egyházak és a közigazgatás. Jól kitapintható egy-egy faluban a más vidékről odakerült és főként nyelvjárásban sohasem beszélő tanító vagy pap nivelláló és a diglosszia kialakulását gyorsító hatása. Elsősorban ezekkel a hatásokkal magyarázhatók a személyes tapasztala-64