Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Drescher J. Attila: Mikor az illúziók elhagynak bennünket - kisportré Bólya Péterről
szólt benne. Ignotus 1906-ban írta le: „A novella embere cselekszik valamit, a regény emberével pedig történik valami.” Bolya novelláinak többségére áll még a fenti meghatározás, bár szereplőinek is úgy tűnik nagynéha, mintha velük minden csak történne. S ha nem tagadjuk el, hogy a személyiségnek mily nagy szerepe van a mű létrejöttében, akkor belátható: Bolya alakjaira, viselkedésükre a maga karakterének, temperamentumának is nagy befolyása van. • Bolya hősei megpróbálnak attól a társadalmi rétegtől, szemlélettől, annak törvényeitől és a kötöttségektől függetlenül dönteni, melyhez eredendően, vagy már tartoznak. A kísérlet bátorsága teszi őket szimpatikussá. Az elbizonytalanodás értékrendjében a tagadás is vélemény, önkifejezés. Meghatározó élményeik a gyermekkor édene vagy dúltsága, a történelmi változások keserves bakugrásai (ellenforradalom, gazdasági feszültségek és filozófiai-lélektani lecsapódásaik). A gyermekkor önmagában átörökítheti a felhőtlen idillit és a történelmi rosszat is. Az illúziókra alapozott légvárak egymás után pukkannak szét. Mi marad? A kiábrándultsággal vegyes önérzetesség és némi menekítő pótélmény: az élni élhetés csodája. Vékonynak tűnő palló a fennmaradáshoz. A helyüket nem lelés lírai attitűdjétől a valamit tenni akarás epikus tartalmat hordozó elhatározásáig jutnak el lassan a figurák, vagy éppen Somos, a második kötet központi alakja. A lézengő ritterek kora lejárt, ez is szomorú, de építő felismerés. És az élés képessége, „ingyen” adománya nem utolsó potenciál - a cselekvéshez. A Bólya-főhősök (vagy hősök) legtöbbje hangulatjelentő űrlapjainak leadása után eljut önvizsgáztató indulatainak valamelyikéig, s ez már gerincképző közeg. A hülyeség csontritkító kórja ellen hadakoznak, ha a kiállás gesztusa többet ígér is még a kiállás tartalmánál. Bolya alakjainak indulatos téblábolása közben maga is egyensúlyoz, műfajhatáron kalandoz. Novellisztikus kerekségű ,és keménységű történetei akár egy-egy regény fejezetei. írói eszközei pedig már régtől megvannak a színvonalas megvalósításhoz. így már az első kötetben kitűnt remek megfigyelő képességével, pontos képeivel és mondataival. A novella minden lehetőségét próbára téve hangnemmel, építkezéssel, síkokkal és terjedelemmel egyaránt kísérletet tett a totális megközelítésre, anyagának teljes meghódítására. Volt írásai között groteszk és minikomédia, terjedelmes elbeszélés és klasszikus, zárt novella, frappáns dialógusokra épített szüzsé, ötletből előbúvó gondolatpatak. Hangját, erejét próbálgatta. Az eltűnt szobával már induláskor többet bizonyított, mint azt ilyenkor ígéretként szokás. A nyelvi kifejezés ereje, biztonsága adta, hogy egy-egy utalással, félmondattal képes volt előtörténeteket és helyszíneket jelezni, lejátszódott tragédiákat felvillantani, a leírás pontossága révén az élet reális tényeinél sokkalta többet elárulni, megsejteni. A fantázia pedig játékos természeténél fogva továbbfonta az eldolgozatlan szálakat, melyeket a valós életanyag hagyott hátra írói kézimunkának. Az eltűnt szoba novellás könyvében kulturáltan birkózott meg a formátlan életanyaggal, mely az újszerű kortársi szemléletnek megfelelően új módon kívánta a feldolgozást is. A korai Bolya Péter azt vallotta még, hogy a tőmondatot alkalmazza írás közben, mely - tegyük hozzá - a prózai elbeszélés kisformáinál gyorsít, a nagyobb prózánál viszont meglassítja az elbeszélést. S minthogy minden poézis forrása a nyelv, ezen verbális energiákat és rendező elveket kell meglelnie a nyelv művészének, ha formába akarja szorítani az engedetlen valóságot. 46
