Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám - Szíjártó István: A fából faragott fájdalom költészete

Péter dallamai, Öregek könyve - Plugor Sándor rajzaival), 1977 (válogatott versek német nyelvű kiadása Salzburgban), 1978 (Tengerparti lakodalom - hátrahagyott versek), 1979 (Kényszerleszállás - összegyűjtött versek).

A kötetek bizonyítják: sokat dolgozó költő volt Szilágyi Domokos. 1976 novemberében, 38 évesen, súlyos betegen követett el öngyilkosságot, fia egy évvel később a bukaresti földrengésnek volt halálos áldozata. Sírjánál a költőtársak nevében Nagy László után Szilágyi István búcsúzott: „... Ezért itt most tehetetlen és keserves dühünkben jön, hogy egymás arcába ordítsuk: Fiúk ti 38 évesek, ti húszonévesek, tizenévesek, ötven, hatvan, hetven, nyolcvan, kilencven évesek, nekünk szükségünk van önmagunkra - és annál is inkább, mert csak egy volt közülünk Szilágyi Domokos. Fiúk, nekünk nincs több tékozolni való talentumunk. Nincs mérgekkel, nyirkos őszi párákká égetni muszáj gondolatunk. Mert nekünk nincs annyi gondolatunk, hogy ne lehetnénk gazdái, gyámolítói gondolatainknak. Es mi nem lehetünk többé egymás gyámolítását megtagadók, sem elhárítok. Mert mi életre ítéltek vagyunk, nincs más menekvésünk. Értékeink után föl kell nőnünk legfőbb önmagunkhoz is...”

A bukaresti Irodalmi Kiadó és a Kriterion által megjelentetett és hozzánk is eljutott példányok kritikai és olvasói fogadtatása jó volt, gazdag, bonyolult világnak láttuk költészetét. Németh László írta, hogy életünkbe a művet a kritikus szövi. Az utóbbi évtizedben Ilia Mihály, Pintér Lajos, Szepesi Attila, Széles Klára, Tamás Gáspár Miklós, Majtényi Erik, Pomogáts Béla, legértőbb alapossággal Szakolczay Lajos és mások írtak Szilágyiról a Tiszatáj, Kortárs, Űj Írás, Forrás, Kritika, ]elenkor hasábjain. Legutóbb „Lázunk enciklopédiája” címmel írt értő-érző bevezető tanulmányt Szakolczay a Magvető kiadónál ’79 karácsonyára megjelent; válogatott verseket tartalmazó kötethez. Műfordításait, s Arany János tanulmányát is tartalmazza ez az eddigi legteljesebb (több mint 600 oldalas), igényes kiállítású gyűjtemény. (A szöveggondozás és a szerkesztés is Szakolczay munkája.)

Babitsról tudjuk: „Ki méltó meglátni a csodát, az a csodát magában hordja”. ö is megismerte a dunatáji sorsot. „Minden rezdülésre fogékony szellemes őrizte a provinciát, az egyetemes magyar irodalomnak és művelődésnek is fényes kilátókat, hogy ebből - egy Apáczai Csere János enciklopédikus tudásából egy Tótfalusi Kis Miklós mívességéböl, egy Szenczi Molnár Albert magyar nyelvet is alakító zsoltár-hűségéből - töltekezve, megpróbálhasson más tájakat is meghódítani. - írja Szakolczay - Szilágyi Domokos vérében hordta a történelmi tudást. Ama, világot, s a benne fölhalmozott összes tudásmennyiséget egy hörpintésre bekebelező örök-elégedetlenek kései rokona ő, akik csak lelkűkben - műveikben! - lázadtak, valójában megbújtak könyvoduikban, könyvesházaikban. S ha élesedett ott fegyveréi, csak a szellemé, csak a tudáséi Mindnyájan, ne lekezelésként hangozzék a jelző, Don Quijote-i utat jártak, s azt Szilágyi is. Humanizmusuk volt a kard, védőpajzsuk a kezükben lengetett egy szál virág..

A Kós Károly élet- és életmű példájából sugárzó nyakas helytállástól a Kapuállító antológia fiatal - ma már az irodalmi világban ismert, becsiült - sepsiszentgyörgyi költőinek lázas testvér- és igazságkereséséig (ahogy Magyari Lajos írta Körösi Csorna Sándorról Csomakőrös mai lakóinak ajánlva: „Nem az a fontos, hogy rokonok, de testvérek lakják ezt a földet...”) - sokszínű a romániai

39