Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Dobai Ádám: Fülep Lajos bajai évei
esetén ne gördítsen akadályt szándékának megvalósítása elé. Nem azért óhajt elmenni, mert kerülni kívánja a küzdelmet, hiszen jól tudja, hogy hivatásával vele jár s mindenkor vállalta is; úgy érzi azonban, hogy Baján e kötelességének, már mértéken túl eleget tett s többet nem vállalhat, mert többet nem bír. (D. Á.) Baján külsőleg - belsőleg romokban találta az egyházat s minden energiáját arra fordította, hogy újra építse. Hogy ez mily mértékben sikerült neki, nem ő hivatott elbírálni. De a munka, mit végzett, nagy és nehéz volt s akkor is az lett volna, ha energiájának jelentékeny részét mindenféle olyan akadályok leküzdése is nem vette volna igénybe, melyek kiküszöbölésének már az ő Bajára jövetele előtt meg kellett volna történnie. így azonban energiája s egészsége felőrlődött olyan ügyeken, miket sem lelkészi hivatásával, sem az egyház életével nem tart összeegyeztethetönek, s mikkel a jobb jövő érdekében mégis kénytelen volt szüntelen foglalkozni. Megiszonyodva (sic! D. Á.), kimerült energiával és idegrendszerrel nem képes a szerfölött súlyos feladatot úgy teljesíteni, hogy az kötelesség-érzetét kielégítse. (. ..) Megrendült egészségének helyreállítása érdekében egyébként, mihelyt a folyó ügyek megengedik, szabadságra fog menni, minek pontos idejét közölni fogja a presbitériummal...” Fülepen kívül ketten írták alá a jegyzőkönyvet: dr. Rácz Károly, a másik aláírás feltehetően dr. Puskás Dezsőtől származik. A jelek azt mutatják, ez a két férfi volt Baján Fülep leghűségesebb támasza; józanságban, bölcsességben méltó partnere. 1927. április 27-én jelenti be a zengővárkonyi cserét Sebestyén Sándorral. A presbitérium beleegyezik a cserébe, egyúttal megköszöni Fülep fáradozásait és sajnálkozását fejezi ki a „közszeretetben és köztiszteletben álló lelkipásztor” távozása miatt. Az 1927. évi augusztus 30-án este fél 7 órakor tartott presbitéri gyűlést már Sebestyén Sándor elnökölte. „A presbytérium a lelkész hivatalos állásának elfoglalását örömmel veszi tudomásul, s a lelkészt munkájában támogatni kedves kötelességének ismeri...” Egyben bejelentik Olácsy nyugdíjba vonulását, s helyére Szösz Pál, pécsváradi kántortanító bajai állami tanítóul ill. ref. egyházi kántorul való kinevezését. A jegyzőkönyv hatodik pontjában áll az a feljegyzés, amely (jelenlegi ismereteink szerint) utoljára említi Fülep nevét e lapokon: egyszóval a búcsúztatása. „Most már - amikor szeretettel köszöntjük új lelkipásztorunkat és szívesen előlegezzük Neki ragaszkodó bizalmunkat - rajtunk a sor, hogy mi sem feledkezzünk meg elköltözött jó lelkipásztorunkról, dr. Fülep Lajosról, aki nagy sajnálatunkra egészségi okokból kénytelen volt bennünket elhagyni, bármennyire kérleltük Öt. Hisz mi, a presbytérium tagjai vagyunk a legilletékesebbek arra, hogy örök emlékül jegyzőkönyvileg is megörökítsük igazi érdemeit, hogy ezzel is bizonyítsuk, hogy a presbytérium mily sokra becsüli és méltányolja az ő buzgó és áldásos működését és végre, hogy így az elküldendő jegyzőkönyvi kivonatban is tudtára adhassuk elismerésünket és kifejezésre juttathassuk hálánkat áldásos működéséért. Hiszen ha az itt töltött négy évben kifejtett áldásos tevékenységét mérlegeljük, mindenütt a hivatását és küldetését világosan felismerő lelkipásztor áll előttünk. Komoly felelősségérzet és mély kötelességtudás vezették és irányították minden tevékenységét. Értékes szellemi és erkölcsi erők birtokában állandó csendes 36
