Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám - Dobai Ádám: Fülep Lajos bajai évei

Innen kezdve mind viharosabbak a történések. Jegyzőkönyvi idézet, Fülep szavai: „ 4.) Czérnay 1. a «közgyűlés megtisztelő bizalmára« hivatkozik, melylyel őt presbiterré választották. E szép szavak mögött a következő tények vannak. Czérnay L, aki eredetileg r. kath. volt, miután kitért a katb. egyházból, meg viszszatért oda, meg megint kitért, van talán 29-30 esztendeje, hogy második hozzánk betörése óta ezúttal egyfolytában református; e hosszú idő alatt az egyház »megtisztelő bizalma« nem emelte öt a presbiteri tisztségbe; a közgyűlésnek nem jutott eszébe, amíg Nt Fülep Lajos lelkész nem indítványozta; akinek Bajára jövetele idejétől mind Czérnay, mind családja a legnagyobb hívévé szegődött, anynyira, hogy 1923-ban neje is áttért hozzánk, miután állandóan idejárt a mi templomunkba, s házasságukat, melyet polgárilag tán 23 évvel előbb kötöttek, 1923- ban egyházilag is megoldatták stb., s általában a lelkész tevékenységét, úgy a szószékit, mint a többit, a legnagyobb elismeréssel halmozták el és segítségüket számára mindenben felajánlották.. Ez a nagy segítési készség volt az, amely a lelkészt — akinek segítségre csakugyan végtelenül nagy szüksége volt a nehéz viszonyok között (kiemelés tőlem: D. Á.) arra bírta, hogy Czérnay 1-t presbiterül jelöltesse ...”

Ekként folytatódik a szomorú Czérnay-história. „ . . . Dr. Puskás Dezső és dr. Rácz Károly közlik, hogy Czérnay 1. felkereste őket, s azon óhaját fejezte ki, hogy - amint ő mondta - szeretne a lelkésszel »kibékülni« és presbiter maradni. Dr. Rácz Károly a lelkésszel való beszélgetés után (nem egyértelműen olvasható szó, D. Á.) Czérnay I-vel, hogy a lelkész, bár súlyosan megbántotta Cz■ L, mint minden esetben, most is kész a kiengesztelődésre. Lelkész a presbitérium előtt is kijelenti, hogy kész volt az ügyet békésen elintézni, hagyott rá időt bőségesen, Czérnay 1. azonban, noha dr. Rácz Károly biztatták (áthúzva, D. Á.) nem fordult hozzá. E körülmények ismeretében a presbiterek többsége azt hangoztatja, hogy Czérnay Imre lemondása fogadtassák el, mert igaz ugyan, hogy a lemondást viszszavonta, de azzal, amit a lemondás után a meghívóra ráírt, lemondását megerősítette, s a leghatározottabban kifejezte, hogy a presbitériumban nem akar részt venni, viszont a kiengesztelés és béke érdekében nem tette meg azt, amit tennie kellett volna úgyis mint presbiternek, úgyis mint ref. keresztyénnek. Szabó Sámuel fenntartván indítványát, vita indul meg, melyet a lelkész nem akarván jelenlétével befolyásolni, az ülésről kimegy. Visszatérte után szavazatra bocsátja az ügyet, s e szerint öt szavazattal kettővel szemben határozatként kimondja a presbitérium, hogy Czérnay Imre lemondását elfogadja, presb. állását megüresedettnek tekinti ...”

Ugyanennek a jegyzőkönyvnek egy későbbi részében közli Fülep, hogy a kántor december 3-án kis cédulát küldött át hozzá, ezzel a szöveggel: „ma öt napra elutazom”. Fülep 87/926. számú hivatalos átiratában (adventi időre, két nappal későbbi vasárnapra stb. hivatkozva) nem járult hozzá a távozáshoz; amaz visszaüzent a harangozóval, így: „csináljon a tisztelendő úr amit akar.” ...

Közben temetés is volt: „ . . .s mivel éppen gyilkosság szerencsétlen áldozatát temették, óriási néptömeg gyűlt egybe, s a lelkésztől sokan számon kérték, hogy miért nincs a kántor jelen?” Vád éri a kántort a tekintetben is, hogy három és fél évvel korábbi utasítás ellenére még mindig ugyanazokat az énekeket éneklik a templomban, ha pedig a lelkész újabbakat jelöl ki, „mindig baj történik”.

34