Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Dobai Ádám: Fülep Lajos bajai évei
telték Fülepet; a bajaiak emlékezete úgy tartja, általában nem is annyira szerették, mint inkább feltétel nélküli elismeréssel adóztak hatalmas felkészültségének, meghajlást parancsoló tudós mivoltának, az 1923. április 29-i presbiteri jegyzőkönyv ugyanakkor annak a dokumentuma, hogy Fülepet a város legmagasabb rangú közigazgatási szintjéről is mintegy finoman rendre akarták utasítani („megleckéztetni, megmutatni neki, hogy...”) ... Fülep önérzete, a jelek példázata szerint, igen nehezen viselte el az esetet. Ha a szellemi élet központjától távoli egyedüllétre kényszerült is, azt azonban végképp nem tudta megemészteni, hogy remetebarlangja védrácsa mögött megalázzák . .. Az említett alkalom Horthy Miklós bajai látogatásához fűződik, (aki, mint tudjuk, maga is hívő református volt). A jegyzőkönyv éles hangot emel a Fülep egyházát érintő mellőztetés, a törvénytelen eljárás ellen (az utcai kíséretben csaknem az utolsó helyek egyikét jelölték ki számára), a hangja olyannyira felháborodott, hogy nem is lep meg; később jogorvoslat céljából a legmagasabb református egyházi hatósághoz fordul. Körülbelül így zajlottak a dolgok: „ a rendezőség (...) a lelkészt az egész idő alatt tniről sem értesítette helyesli (t. i. a presbitérium D. A.), hogy a lelkész a ref. egyház tekintélyének megóvása céljából a törvénnyel ellenkező s az egyházat megalázó körülmények között távol tartotta magát a fogadtatástól. . .”. Majd másutt: „... Tekintettel továbbá arra, hogy a jelen eset nem az első, hanem immár a harmadik (. . .) miből nyilván megállapítható a követett eljárás rendszeressége; megbízza Czérnay Imre presbiter, törvényhatósági bizottsági tag urat, hogy Baja város törvényhatósági bizottságának legközelebbi ülésén tegye szóvá a dolgot és kérjen garanciát arra, hogy hasonló esetek a közeljövőben nem fognak előfordulni, amelyek külömben csak a felekezetek békéjének megbontására s az amúgy is zaklatott kedélyek megháborítására vezethetnek, amit elkerülni és elhárítani ma minden hazáját féltő és szerető állampolgárnak kötelessége. . .” Az akkori városvezetéshez intézett püspöki levélből is az tetszik ki, hogy a tengelyakasztás tudatos és szándékos volt a Hivatal részéről, és most teljesen mindegy, hogy a kisebbrendűségi alteregó dölyfének nevezzük-e: a gyakorlati életben de facto óhajtotta a rendezőbizottság produkálni, hogy Fülep a 20. helyen kísérje, messze a katolikus papok kocsijától az idelátogatót (aki, mint említettük, felekezeti hovatartozását illetően ugyancsak református volt). S hogy ne szakadjon vége a kellemetlenségeknek, ugyanennek az 1923. április 29-i jegyzőkönyvnek 10. pontjában ez áll: „...Lelkész felemlíti, hogy a lelkészlak özv. Széles Áronné úrnő által lakott részében olyan dolgok történnek, amelyek a papiak decorumával össze nem egyeztethetők, így különösen újabban az, hogy színésznők naponta odajárnak énekpróbára, a mi a hívekben, sőt idegenekben is megütközést és botránkozást támaszt...” Szerepel a listán más is: „ ... Az özv. lelkészné az egyházi törvények értelmében a kegyeleti év leteltéig az adminisztrátor teljes ellátásáról, számára fűtéséről is tartozott volna gondoskodni. Ehelyett csupán a lelkészlak egy részét bocsátotta az adminisztrátor rendelkezésére. (...) Sertésól aklát részben elbontatta, s annak deszkaanyagát részben már el is használta, felszólítja őt, hogy az egyházi épületek rongálásától, s anyaguk önkényes felhasználásától tartózkodjék, különben kénytelen lesz az ily 3
