Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Csányi László: Jókai szerelmes estéje

A részleteket elég pontosan ismerjük. Az anya titokban kereste fel Jókait, z 48 dicső emlékére kérte, legyen a család gyámola. Erről még Róza is tudott, de arról már nem, hogy Jókai az ő szándéka ellenére végül elvállalta a gyámi tisztet.

A többi olyan, mint egy romantikus regény. A gyámapa beleszeret gyámleányába, közben az anya váratlanul meghal, a lányon pedig a tüdővész biztos jelei mutatkoznak. Hamisítatlan romantikus szituáció. A szerelmes Jókai még fokozza is a hatást, titokban, majdnem szöktetve, Füredre viszi Ottilíát, megbízhatóan diszkrét családi környezetbe, a fürdőorvos ugyanis közeli rokona, sógor, Róza nővérének, Laborfalvi Józsának férje. Maga is Füreden marad, s lázas munkába fog, nyolc hét alatt elkészül reménytelen boldogságának regénye, s mint Mikszáth együttérző szeretettel írja, „amiről nappal beszéltek, amit éreztek, amit elgondoltak, azt este a költő beleöntötte az »Arany ember«-be. így készült a regény, az egyik a világ számára, a másik nagy titokban.”

Róza közben valamit megtudhatott, mert Jókai sietve a szomszéd szőlőkbe, egy borházba menekítette szerelmesét, de a betegség előrehaladása véget vetett az idillnek. A menthetetlen Ottíliát Meránba küldte, s nem sokkal később a nagy szerelem kínos fordulatot vett. A tanítónő ugyanis, utolsó ápolója, meghagyásához híven, visszaküldte Jókainak leveleit, emléktárgyait, Ottília-Noéminek ajándékozott hajfürtjét, melyről Mikszáth szelíd gúnnyal jegyzi meg, „egyik utolsó fürtje lehetett a költőnek”. A küldemény azonban Róza asszony kezébe került és „sokáig volt nehéz, keserű szívvel eltévelyedett Móricza irányában”, - írja Mikszáth, de ennél többet is mond, amit Váli Maritól is tudunk, szelídebb formában: „A korral beállottak a gyakori betegségek, az asszony elhagyta magát, a hatvan felé járt, de hetvennek látszott, múmia volt: szerelemmel szeretni többé nem lehetett.”

Az Ottília-epizód után még komorabb lett a Stáció utcai ház, ahol soha nem hallottak nevetést, miként III. Rózától tudjuk. Jókai pedig némán tűrte érzelmi kiszolgáltatottságának minden keserű következményét, amit Róza halála után új formában élt át. Talán az ápolónő látomása is elősegítette későbbi lelkifurdalásait: november 18-án éjjel egyedül virrasztott a beteg Róza mellett, amikor váratlanul megpillantotta úrnőjét, amint halotti lepelben belép a szobába. Az aszszony az orvosok szerint ekkor már túl volt az életveszélyen, a látomás is elillant, s az ápolónő a következő percben megnyugodva láthatta, hogy úrnője egyenletesen lélekzik ágyában, elbeszélése mégis megzavarta a ház békéjét. Róza két nap múlva meghalt, s Jókai vigasztalhatatlan volt.

r886-ban vagyunk, Jókai 61 éves, III. Róza, aki majd a Bella-szerelem idején végzetes ostobaságokat követ el, azonnal feltalálja magát, új lakásba költöznek, nagy utazásokat tesznek, s a ki nem fogyó vendégek között a „papit” olümposzi dicsőség övezi. „Megszűntem író lenni” - mondogatta a gyász sötét időszakában, s ha közben a régi, megszokott munkabeosztással dolgozott is, valóban méltatlan munkák kerültek ki tolla alól: Utazás egy sírdomb körül, Keresd a szíved, Lenczi fráter, Aki a szívét a homlokán hordja.

A gyászt, vagy inkább a gyász pátoszát lassan legyőzte egészséges ösztöne, s kései korszakának útját újabb mesterművek jelzik, mint a Tengerszemű hölgy vagy a Sárga rózsa. Derűs, bölcs évek következtek, világi sikerekkel, a százkötetes kiadással, főrendiházi tagsággal, királyi kitüntetéssel, megtetézve a százezer forintos csekkel, a „nemzet ajándékával”.

57