Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Dobai Ádám: Fülep Lajos bajai évei
hetjük érvényesnek. Akkoriban megyeszékhely lévén - Trianont követően Zomborból került fel az igazgatási központ úgy tűnik, szellemi élete is, önérzete is egészségesebb képet mutatott későbbi időszakokénál (habár maga a város, sodródtatva a szeszélyes történelmi hullámokon, sok mindenről nem tehet. ..). Ki gondolná például, hogy megfordult itt Fjodor Saljapin, Emil Sauer, Popper Dávid is? .. . Ugyanakkor bizonyos jelenségek már ebben a század eleji időben is éreztetni kezdték hatásukat, némely tendenciák mind erősebb érvényre jutottak; zárkózottságot, bizonyos fokú kirekesztettséget említhetünk elsősorban (nem kis szerep jutott persze ebben a déli határközelségnek); ezek a dolgok és folyamatok pedig, mint tudjuk, mindig is kedvező feltételeiül szolgáltak a megmerevedésnek. Visszatekintve annyit mindenesetre jól láthatunk, hogy az új lelkész kezdeti „regulái” rosszalló szemöldökvonásra késztethették a polgármester-helyettest, szakmai - kvalitásbeli monopóliumot élvező szabómestert (aki ipartestületi elnök is volt egyben), szolgabírót, jogtanácsost: - a presbitérium tagjai ugyanis a polgári életben ilyen tisztségeket viseltek. Jóllehet a város falai közt megelevenedő emlékek arról tudósítanak, hogy Fülepnek rögtön tiszteletre méltó ázsiója volt a presbiterek körében (nem eggyel családostól szorosabb kapcsolatot is tartott), a jegyzőkönyvek későbbi bizonysága szerint a fiatal tudós-lelkésznek ezek a szigorú, önfegyelmet is számonkérő rendelkezései bizonyára nem arattak osztatlan sikert. . . A folytatásban ez áll: „ ... A lelki gondozás terén a presbitérium hathatósan fogja támogatni a lelkészt, különösen ami a hívek házankénti látogatását illeti; közös megegyezéssel megállapított kerületek szerint kiki a maga körzetében fogja a lelkészt kísérni látogatásai alkalmával s őt a hívek felöl tájékoztatni, de egyébként is minden a hívek életében felmerülő figyelemreméltó jelenségről értesíteni fogja. Erre, illetve a templomba járásra vonatkozólag a presbitérium lépéseket tesz felsőbb helyen a vasárnapi munkaszüneteket illetőleg ...” Mai tekintetünket önkéntelenül megakasztja a vasárnapi munkaszünet nem magától értetődő volta, de főként néhány más momentum mutatkozik érdekesnek. Ezek az idősebb bajaiak körében jól ismertek, emlékezetesek. Az egyik: Fülep az istentiszteletet megkezdvén, egyszerűen bezáratta az ajtókat. Irtózott a fegyelmezetlenségtől, rendetlenségtől. így persze rangos emberek is kívül rekedtek néha, s észrevétlenül folytatódott a levegőben az az erjedés, amely néhány esztendő múltán végképp romlottá tette körülötte a légkört. Mindenesetre Czérnay Imre, akivel ekkor még jóban voltak (fontos megjegyezni: Baján többen nem tudnak a Czérnay Imre és Fülep közt fennállt viszályról, sőt kapcsolatukat mindvégig szívélyesnek és barátinak gondolják), krétával félkört rajzolt az ajtó elé, a későn jövőnek ott meg kellett állnia, majd alkalmas időben zajtalanul helyet foglalnia. Így valamelyest enyhült a feszültség. A sokat idézett emlékek közé imádkozásának módja is odatartozik. A dolgok egyértelműen azt bizonyítják, hogy Fülep „énjei”: a lelkész, a hétköznapi ember, a tudós teljesen egynemű, homogén egységet képeztek, ahogy mai, divatos szóhasználattal mondanánk: szerves egészet alkotott. Fülep magával (és másokkal) szembeni konzekvens szigora mutatkozik ebben a jelenségben is: bármihez nyúlt, a tökéletesség igényével tette, legalábbis az afelé való törekvés jegyében. Szép sorokat vet papírra erről Dr. Szántó Károly. „Arra emlékszem például, hogy egy 29
