Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Bakonyi István: Németh László mezőföldi novellái

Indiába utazik. Ezzel a sajátos megoldással próbál kitörni a hétköznapiságból. Ugyanakkor jelentkezik itt is a vagyoni problémák témaköre. (A Horvátbné meghal alakjait hatalmában tartja a vagyqni kényszer, s még legemlberibb, legtragikusabb pillanataikat is beárnyékolja. De hasonlóan lesz a vagyoni viszonyok kiszolgáltatottja például Nel'li is az Iszonyban)

Az ilyen, megszokott körökből kikívánkozó embert megveti a régi közössége. Hamarné véleménye szerint például nővére, Örzsi megérdemli a sorsát. „Annak mindig a csendőrtoll meg a szalon meg az India kellett.” Más kérdés, hogy a „kiszakadok” sem egyértelműen pozitív célokért élnék, de itt a „menni vagy maradni” kérdését teszi föl Németh László. Most a beteg Elemért kellene hazahozatni, es anyja ennek ügyében keresi meg testvérét és sógorát, váltót akar fölvenni. (Hamar a Hitelszövetkezetnél dolgozik.)

A mű intenzitásának a foka nem éri el az első, díjnyertes novelláét. Művészi üzenete kevésbé általános érvényű, bár a környezet elemei itt is hitelesek. A későbbi nagyepikai művek világképéből, jellemformáló erejéből még kevesebbet látunk. Alapvetően pedig „szélsőséges egyedi esetet” (Lukács György) ragadott ki az író, de kevésbé tudta nagy művé szervezni az életjelenséget. Általában igaz, hogy ezeknók a novelláknak némelyike kevésbé állja az idők próbáját, „csupán” a több évtizeddel ezelőtti szűk valóságról közöl írói híradást. A nagy Németh Lászlóművökben a táj (gyakran a Mezőiföld) pusztán színtér és nem jelent röghözkötöttséget. Ezekben az 1926-os elbeszélésekben a provincializmus is nyomot hagy, a szerző nem mindig tudja leküzdeni a visszahúzó erőket.

A pajta előtt is hétköznapi jelenetekről szól. Jókutiné, a módos „tekintetes asszony” libát töm, a béresnével beszélget. A téma egyelőre itt sem emelkedik az általánosság szintjére. A történet további menete is hétköznapi. A férj cselédjük anyjával csalja meg a feleségét. Itt már Németh László drámai feszültséget teremt, az ösztönök erejét villantja föl. Azt a pillanatot ragadja meg, melyben tíz év után a megcsalt feleség kimegy a pajtába, „megvédeni becsületét”. Ebben a pillanatban válik cselekvő emberré, aki saját erkölcsei nevében leplezi le a „bűnbeesőket”. De mint A hajójegyben sem találunk pozitív aktivitást a megszokott közegből kiszabaduló embereknek, így itt Jókutinét is inkább a „puszta első aszszonyának” vélt büszkesége teszi cselekvővé. Túlzás lenne párhuzamot vonni közte, s a regények hősnői között. A Németh László-i epikában epizódszerep csupán az övé. Vele szemben Jólkuti számára a „darázsderekú, sütőslábú” béresasszony jelenti az életet, a keresett boldogságot. De az át nem gondolt, belerögződött morál mégis lerombolja ezt a viszonyt. A döntő változás ez a férfi sorsában: „Alinden távolodó lépés az elhagyott, öregség fenyegette pusztai élet egy embertárson csiholt örömének az illanását jelentette. Játékos, örök kamasz vére belefagyhat a család jegestengerébe. Unott, métermázsákat cipelő mozdulatokkal támasztotta be a pajta ajtaját, ahol a széna még a szeretkezés súlyos szagával nyomasztott.” Ez a tömör sorsértelmezés azért már fölvillantja a későbbi ábrázolásmód létismeretét, írói biztonságát. A befejezés pedig némiképp emlékeztet az Iszony záró soraira: ott Kárász Nellinek jelenti kislánya a rábízott emberiséget, itt meg Jó'kutit a tüdőbeteg Ilonka látványa rántja vissza a tragédiától.

A kurátor ítélkezik keletkezéséről a Negyven év című esszében vallott az író: .a papi család tragédiája itt kapta meg első rögzítését, mely még az ír-42