Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Tandori Dezső: Negyvennégy éve
TANDORI DEZSŐ: NEQYVENNÉQY ÉVE... . . . lakom itt a Duna-parton, de a vers címe s a közlés közé tagadhatatlan pontok kerülnek. Van-e felirata ennek az ittlakásnak? volt-e címere, percre is bár, s tűnt bár? volt-e 'jellege, s kellene-e tudnom róla, kimérhetetlen tulajdonságokról, mikor egyszerűen csak járok? madaraknak viszek eleséget; s közben a gépi kaszáláshoz a fák lelógó ágait nyírják, halomba, s hullnak poharaim? Nekem, mondhatok-e ilyet, sose nyírták le az ágakat, hogy szemem ki ne verj,ék; majd féltékenyen nézem a gép nyergében ülőt? Ellenkezőleg. Nekem addigra ez az évszak véget ér, nincs feladatom a terepen, a madarak megélnek maguktól, ez a dolguk, nekem legföljebb a hazatérést nem szabad unnom, jönnöm kell, s mi végre? a kérdhetetlen kérdésre választ hullám hullámra ad, ha kinézek, ha a rakpart kövéről letekintek; mi voltam? nincs ily kérdés, el kell érni a ritka villamost, krumplit a közértből, újságot kell hozni, eleséget nekik újra télen, versmértékekkel kell bajlódni, és néha szabadnak kell érezni magam, mintha maratoni mezőny élén futnék, íme: s elhúznának mellettem, és én vigyorogva tudnék náluk többet, s ravaszul lerogynék. 4
