Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám - Bajomi Lázár Endre: A Fortissmótól a Jónás könyvéig - jegyzetek a "francia" Babitsról

Mindezek után nem tudok egyetérteni az Élet és Irodalom recenzorával (D. L.), aki azt írta (1981. máj. 30.), hogy „Ábrahám Miklós fordításában telibe találó megoldások mellett fölös számban ötlenek szembe zavarkeltő biccenések is”, tovább, hogy „gyakran kibicsaklik a gondolat”. Nos, a „fölös szám” merő túlzás! Ha már valamilyen negatívumot is illik fölhozni, én inkább azt kifogásolom, hogy a francia szöveg talán túlságosan régies, sokszor fölöslegesen biblikus, halmozza az ódon fordulatokat meg az inverziót. Mindent egybevetve azonban állíthatjuk, hogy a vállalkozás nagyon sikeres. Sajnálatos viszont, hogy a fordító nem fejezte be művét: ]ónás könyvét nem követi Jónás imája. (Ezt korábban már olvashattuk franciául a Hankiss-, illetve Gara-féle válogatásban.)

Visszhangját érdemes figyelemmel kísérni, bár őszintén szólva attól tartok: Jónás díványra döntését a franciák úgy fogják kommentálni, hogy talán Babits nevét meg sem fogják említeni, s minden figyelmüket a freudi magyarázatok kötik le, melyekhez persze én hozzá sem tudok szólni. Csupán azt jegyzem meg, hogy korántsem első eset ez a francia irodalomtörténetben: megesett már Baudelaire-rel is (René Laforgue: Devant la Barriere de la Névrose; Étude Psychanalytique sur la névrose de Charles Baudelaire, 1930), nemrégen pedig Lautrémontnal (Oeuvres completes commentées par Marcel Jean et Árpád Mezei, 1973). Ám az ellen, amit megértek belőle, tetemesen berzenkedem. Például az ellen, hogy a II. részt magyarázva, glosszátorunk a cethalban csúszkáló Jónást „valóságos megszemélyesített phallosznak” mondja, s magát a hal belsejét szintén genitáliának véli, úgyhogy az egészre ezt mondja: Sexe dans le sexe. Persze, ha az analitikus poéta, képzelete pedig burjánzó, így is lehet fantáziálni. Kommentátorunk remek lírai erővel tolmácsolja a babitsi látomást, s egy olyan - a mi szemünkben egyszerű - sort, mint ki Jónást a szárazra kivetette (II., 85.), a freudista fegyverszertár minden vértezetével magyaráz, mozgósítja a méhet, a jelképes Hast, mely a „kéj nyálkás edénye”, ahonnan a „kivetés” tulajdonképpen gyönyörűséges ejaculatio, s az egész „robbanó vajúdás”. Képzelhetjük milyen kommentár-táncot lejt Ábrahám a III. rész körül (ő maga használja a koreográfiái kifejezést!), ahol az asszonyok Jónás köré gyűlve Hozzá simultak, halbüzét szagolták! (A kommentár alcíme: Egy phallosz merengései. ..) Nem, nem látok szentségtörést a tudós analitikus értelmezéseiben, az azonban sajnos tény, hogy ezzel a körítéssel Babits „bölcs és heroikus fénye” már nem olyan „vakítóan hatol át a hanyatló esztendő (1939) gyanús félhomályán” - amint azt Bálint György megírta . ..

24