Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Gaál Attila: Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban
„bel etart ozás” mértékét, s ennek kézzelfogható megnyilvánulásait követhetjük nyomon. Segítségünkre van ebben az a tiszteletreméltó biztonsággal kezelt, hatalmas forrásanyag, melyet egy-egy témarészlet tárgyalásánál szemléltetésiként, meggyőző bizonyítékként alkalmaz a szerző. Többször is bizonyított írói képességét igazolja ismét azzal, hogy - noha könyve nem készült és nem is készülhetett a pihentető olvasnivaló igényei szerint, - ezeket az igen fontos információkat mindig bőséggel, de mindig az áttekinthetőség határán belüli mértékben használja fel. Hasonlókat mondhatunk el a szövegközi táblázatokról és térképekről is, melyeknek különös jelentőséget ad az, hogy - főként utóbbiak között - jó néhány olyan is akad, melyet a korszakkal foglalkozó kutatók is először és egyedül ebben a kötetben találhatnák meg. Szerencsés a módszer, ahogyan a hódoltsági időszak áttekintését oldotta meg Szabály Ferenc. Elkerülve a talán könnyebben járható út csábítását, nem az egyes adófajták szedésének történetét vette az egyes fejezetek alapjául, hanem a hódoltság nagyobb periódusaiban újra meg újra vizsgálja e különböző tematikus egységeket, a mindig változó új történelmi viszonyok között, így egyben részletes elemzést ad az ezekkel szoros összefüggésben lévő politikai, gazdaságtörténeti, hadászati eseményekről és változásokról is. A hódoltságkor végét tárgyaló hetedik fejezet után sajnos megtörni látszik a kötet addig megszokott lendülete. Ám ez nem a szerző hibája, hanem az erdélyiek XVII. századi adóztatására vonatkozó források helyzeti hátrányában keresendők az okok, s ez a fejezet jegyzetanyagát áttekintve azonnal szembetűnik. Míg a felhasználható és elérhető anyagközlő, vagy értékelő munkák zöme a századfordulón, legjobb esetben a század első évtizedeiben készült; napjaink kiadványait mindössze egy-két forráskiadvány képviselheti. így csak remélhetjük, hogy e töredékében is értékes fejezet adatait és eredményeit későbbi munkáiban tovább bővítheti Szabály Ferenc. Végezetül, - anélkül, hogy akár csak kísérletet tennénk az egyes fejezetek tartalmi ismertetésére, vagy értékelésére, - summázzuk röviden mindazt az eredményt, melyet Szabály Ferenc előtt még soha senki- ide értve a kiváló Salamon Ferencet és mai történészgeneráoiónk jeles képviselőit is- nem mondott ki: A hódoltsági magyar területek helyzete alapvetően, lényegében különbözött a hatalmas birodalom más meghódított országainak helyzetétől. Valójában soha, még csak rövid időre sem lett teljesen leigázott terület, olyan meghódított ország, melyben egyedül és kizárólag az európainál jóval kezdetlegesebb, visszamaradottabb, ázsiai típusú török feudalizmus uralkodó osztályának kezébe került volna minden hatalom. A magyar feudalizmus hamarosan kiheverte a Mohács utáni nehéz és bizonytalan időszakot, s rá tudta erőltetni jelenlétét és befolyását - s ez leginkább a Szakály által részletesen elemzett adózásadószedés rendszerében nyilvánult meg, - a hódoltsági magyar területek lakosságára és új „tulajdonosaira” egyaránt. Jogait a szószoros értőimében tűzzel és vassal fogadtatta el a föld népével; magyar falvak és városok lakóival, délszláv és iflák telepesekkel egyaránt. (Ilyen fenyítő jellegű ,,rendcsinálás okra” éppen Tolna miegyében találtunk az elmúlt évek során egyre több, az írott forrásokat jól kiegészítő régészeti bizonyítókot is.) Az pedig, hogy a magyar parasztság nem roppant bele e kettős, sokszor hármas tehertételbe „a hódoltsági nép tehetségét, szívósságát, és rugalmasságát, a legnagyobb csapások és háborús katasztrófák után is megújulni képes tetterejét bizonyítják.” Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent kötet küllemében is szép, tartalmát tekintve pedig szakemberek és a történelem iránt érdeklődő olvasók számára egyaránt hasznos munkával gyarapította történeti irodalmunkat. GAÁL ATTILA 74
