Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Gaál Attila: Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban
Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban Mohácsról, az azt követő másfél évszázad eseményeiről, az ellenállni, vagy meghódolni soha ki nem deríthető lehetőségéről a közelmúltban fellángolt viták ismét reflektorfénybe állították hódoltságkori történelmünk bizonyos - mindeddig kielégítően nem tisztázott - kérdéseit. Az országos port felverő viták résztvevői, s az általuk különböző szakmai hozzáértéssel, s ugyancsak különböző vérmérséklettel kifejtett vélemények közismertek, így erre most felesleges utalnunk. Azaz, egy „vádpontra” mégis emlékeztetnénk, mely a ,, céh beli” történészeket marasztalta el nem minden alap nélkül, mondván; ha a hivatásos kutatók nem foglalkoznak nemzeti történelmünk bizonyos kérdéseivel, törvényszerűen csúszik át a kezdeményezés a tömegvárakozást jól felismerő publicisták kezébe, akik a számukra nem testreszabott feladatot rendszerint látványosan, de erősen vitatható szakmai szinten oldják meg. Természetesen nemcsak ezért, de ezért is üdvözölhetjük örömmel az Akadémiai Kiadó által megjelentetett, régenvárt kötetet, mely hódoltságkori történelmünk egy igen fontos területével foglalkozik: 1636-ban, egy budai tárgyaláson vágta a basa szemébe az erdélyi fejedelem követe, hogy egész Magyarországon „soha oslak egyetlen falu sincs, kit a török egyedül, épen bírna, hanem minden falunak vagyon magyar ura is.” Ezzel a rövid, de rendkívül sokatmondó idézettel kezdődik az a csaknem félezer oldalas kötet - Szakály Ferenc munkája -, mely az adott időszak egyik kulcskérdésével, a török által megszállt magyarországi területek magyar adóztatásával foglalkozik. Annak felismerése, hogy ez a rendkívüli jelenség több mint gazdaságtörténeti érdekesség, s hogy gyökereit keresve XVI-XVII. századi történelmünk alapkérdéseihez juthatunk el, nem minden előzmények nélküli a magyar történetírásban, s hogy erre most ismét fény derülhet, az is Szakály Ferencnek köszönhető. Könyvének előszavában ismerteti e „világtörténeti curiosum” első felismerőjének, a múlt század végén élt Salamon Ferencnek sok tekintetben korát és pályatársait megelőző munkásságát, elméletének erényeit és szükségszerűen meglévő hibáit is. Nyomon követhetjük ugyanakkor azt a cseppet sem tanulságmentes folyamatot is, melynek során úgy kerültek a feledés süllyesztőjébe éppen legkiválóbb felismerései, hogy el sem avultak, de felhasználásra sem méltatták azokat. Annak ellenére, hogy egyértelmű a szándék, mellyel igazságot kíván szolgáltatni Szakály Ferenc a liberális történészgeneráoió e kiváló képviselőjének, - a most megjelent kötet sokkal több mint a salamoni elméletek újrafelfedezése. A közelmúlt évtizedekben e tárgyban megjelent forrásfeltáró munkák és tanulmányok - nem utolsó sorban éppen Szakály Ferenc munkái - a korábbinál szélesebb hátteret biztosították a kutatáshoz. így munkájában már az egész hódoltsági területre kiterjesztve vizsgálhatta a török-magyar együttes birtoklás - s annak legszembetűnőbb megnyilatkozásaként a török uralom alá került területek magyar adóztatásának - változásait a hódoltsági időszak különböző periódusaiban. Következtetései, melyeket e vizsgálódások eredményeként nyert meggyőzőek, s eddigi ismereteinket sok tekintetben módosíthatják. Már az első fejezetben egy rendkívül fontos kérdés tisztázására tesz kísérletet, amikor a „hódoltság” és „hódoltsági peremvidék” kifejezések jelentéstartalmát vizsgálva javasolja: Használja a kutatás ezentúl a „hódoltsági kifejezést minden olyan esetben, amikor a török által megszállt területről van szó! A szakirodalomban ugyancsak gyakran felbukkanó „török megszállás” kifejezéssel szemben ebben világosan kifejezésre kerül ugyanis az a tényleges állapot, miszerint a megszállt területek továbbra is részei voltak a magyar államiságnak, s a megváltozott körülmények ellenére is beletartoztak a magyar feudalizmus rendszerébe. A terjedelmes munka gerincét képező további fejezetekben - melyeket a hódoltság első évtizedeit elemző rész vezet be, - e 73
