Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Takács Lajos: Földrajzi nevek és a néprajzi kutatás
ban is az olvasható, hogy a határ tart „az Mustos tavának, az Hajdina földeken által és onnénd megh fordulván az akasztófának . . .”,18 vagy a Zala megyei Türjén is az 1722-es vallomások szerint a „határ kezdődik a Peresztegi határon lévő akasztó fánál...”19 Az 1717-es Bakony-Koppányi feljegyzésék szerint is a határ megy a Teszéri Kelőre (ti. átkelőhelyre) és onnénd vissza az akasztófa Högyre fordul . . ,”20 Ezek után nem kell különösebben indokolnunk, hogy Ozorán is miért található az Akasztódomb (3/133) ugyancsak a határszélen? A határon való temetkezés egyik indoka nyilvánvalóan azoknak a személyeknek a kirekesztése, eltávolítása, akik gonosz cselekedeteik révén vagy akár akaratuktól függetlenül nem tettek eleget a közösség törvényeinek, szokásainak és így attól lehetett tartani, hogy haláluk után is nyugtalanítani fogják az élőket. A határon túlra való temetés éppen azt jelentette, hogy elzárták őket a közösség által élt területről. A túlvilági lények, szellemek ugyanis, mint az jól ismert, csak bizonyos határok között tudtak tevékenykedni és határaikat képtelenek voltak áthágni. Hogy ezt a kirekesztést még világosabban megérthessük, érdemes annak tárgyi hátterét is figyelembe venni, azaz a korabeli határjelölési módokat, amelyek lényegesen eltértek a maiaktól. Abban a korban ugyanis, amikor még nem történt megbízható mérnökök által készített határkijelölés, két falu vagy birtoktest között úgy jelölték ki a határt, hogy mindegyik birtokos a maga oldalán felállította a saját határjeléi. Ha fára vésték e jelet, tehette mindkettő ugyanarra a fára is. De ez volt a ritkább. Az általános gyakorlat az volt, hogy egymással szemben vagy bizonyos távolságra kétJkét határdombot emeltek. Ha folyó volt a határ, úgy e folyó két partján. Ha kedvezőtlen a terep, akkor olyan helyen, ahol a határjel is jól látszott és maradandónak bizonyult. így aztán gyakran megtörtént, hogy a határon a két birtokos határjele bizonyos, nem is kis, távolságra egymátósl került elhelyezésre. Ez pedig azt jelentette, hogy a határszélen bizonyos köz, sáv alakulhatott ki, amelyik nem tartozott egyik tulajdonoshoz sem. Hogy mindezt világosabban láthassuk, pár példával érdemes megvilágítani, amelyek nem is olyan régiek, hanem az úrbérrendezés után valók, amikor pedig már megkezdődött a precízebb határfelmérés is. A Fejér megyei Csór, Guti és Kuti határainak találkozásánál például, mint azt az 1769-es jegyzőkönyvből megtudhatjuk, a határdombok, amelyek az egyes birtokosok területét elválasztották, egymástól 15 lépésnyire kerültek.21 1803-ban Tiszajenő és Várkony között 10 öles volt az a határsáv, amely a két birtokos határjele között húzódott, és amelyet praktikusan kocsiútnak használtak.22 De még a jól szervezett és viszonylag fejlett gazdálkodású Széchenyi uradalomban is találhatunk olyan helyet, ahol a múlt század elején is tekintélyes határsáv húzódott két falu között. A Sopron megyei Kövesd és Völcsej között például 1820-ban az uradalmi felmérések szerint 3-4 ölnyi volt a határjelek közti távolság, míg Horpács és Völcsej között gyakran 8-10 öl, sőt előfordult 14-15 öl is.23 De a példákat folytatni is lehetne. Nos, ez volt az a terület, amely mint semleges, és a birtokból kiesett föld helyet adott a kitaszítottak sírjának éppúgy, mint a hiedelmek szerint a gonosz lények tartózkodásának. S hogy e területsávot milyen mértékben tartották külön-58
