Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Herczeg Géza: A kancellár és a kapitány
félreértés és sokszor csupán egy apróság hiányzik, gyakran egyetlen szó, hogy egy ügynek a legszerencsésebb kifejletét adjon, amely viszont a felvilágosítás hiánya miatt a legszomorúbb következményeket vonja maga után...” A kapitánynak az a taktikája, hogy szándékosan lekicsinyellje a véleménykülönbségeket. Ha az uralkodó, a kormányzat alkotmányos alapon áll és ha az országgyűlés tagjai szintén az alkotmányhoz ragaszkodnak, akkor ellentétük csak félreértésből eredhet és az ő feladata az, hogy a kancellár figyelmét felhívja azokra a dolgokra és körülményekre, amelyeket - túlságosan magasan állván - nem láthat olyan pontosan, mint az, akinek közvetlenül a szemei előtt vannak. A kancellár természetesen nem ismeri el, hogy a magasan álló kevésbé pontosan látná a dolgokat. Széchenyi memorandumát széljegyzetekkel látja el és megküldi Szőgyény personalisnak, aki az országgyűlés alsó táblájának üléseit vezeti. Egy a széljegyzetek közül: „A magyar alkotmány fenntartását minden tekintetben az állam minisztere oly szigorú kötelességének ismerem el és egyidejűleg a jog, valamint a bölcsesség oly határozott parancsának, hogy egész politikai egzisztenciámat semmisíteném meg, ha az ellenkezőjét akárcsak meg is hallgatnám." Hogy mi volt Metternich igazi véleménye a nagyar alkotmányról, azt tőle magától tudjuk. „Szeptember u-én kezdődik a magyar országgyűlés - írta egy magánlevélben -, egyike a világ legunalmasabb alkotmányos szórakozásainak. Ez az országgyűlés engem minden vonatkozásban és különösen ami az időmet, szokásaimat, mindennapos életvitelemet illeti, nemcsak érezhetően zavar, de ráadásul még nyelvet és ruházatot is kell cserélnem. Ott (ti. Pozsonyban) latinul kell beszélnem és huszárnak öltöznöm, hogy nem növesztek bajuszt, az egyetlen kedvezmény, amit ez alkalommal magamnak megengedhetek . . .” Az alkotmányosdi tehát terhes áldozat, amit a kancellár a birodalom egyik felének nyugalma érdekében hoz, mert nyílt megsértése és az ezzel kiváltott ellenállás letörése hátrányosan befolyásolná Ausztria nemzetközi cselekvőképességét. (Erről felejtkeztek meg a kancellár kevésbé körültekintő utódai 1849-ben és az azt követő években.) Metternich valóban megbarátkozott a magyar alkotmánnyal, de éppen azért, amiért Szédhenyi bírálta: - elavultsága, korszerűtlensége miatt. Egy ügyes kormányzat remekül manipulálhatott vele. Oly könnyen lehetett kijátszani, hogy vajmi kevéssé korlátozta a hatalmat tényleges szándékainak megvalósításában. A kancellár felismerte - meg is írta -, hogy Magyarországon a kormányzatnak két ellenzékkel kell megküzdenie. „Az egyik a régi és a körülmények természetéből adódó magyar ellenzék, a másik a korszellemet képviseli. Ezek az ellenzékek az országgyűlés kezdetén egymásba fonódtak; egyedül az idő tudja őket szétválasztani, ez azonban meg fog, meg kell hogy történjen, ha a kormányzat a tiszta alkotmányosság szempontjából jogosan jár el és ettől a jogától el nem tér." Vagyis: a konzervatívokat szembe kell állítani a haladó, a szabadelvű ellenzékkel, ehhez viszont nincs Széchenyire szükség, sőt az ő szereplése csak nehezítheti Metternich elgondolásainak végrehajtását, ö Széchenyinek más szerepet szánt. 1825 tavaszán őt küldte Esterházy Pál herceg mellett kamarásként X. Károly francia király reimsi koronázására, annak bizonyságaként, hogy I. Ferenc atyai gondoskodása még az Ázsiából szalajtott, bozontos szittyákból is pallérozott egyéneket tud faragni. A Birodalom sokszínűsége a Birodalom erejét demonstrálja és a reimsi koronázáshoz hasonló alkalmak a jövőben is adódhatnak. 4 49
