Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 3. szám - Bakonyi István: Pákolitz István lírája a 70-es években

jobban is lehetnék / ha érdektelen Hogy vagy-od / és szokványos Mi újság-od / nem hozna zavarba.” Mindezek a törekvések a Töviskorona költeményeiben egyre inkább érzékelhetőek. A Csibenéniben az addigi legmegdöbbentőbb versélménnyel találkozunk: egy gyermekkorból ismerős zsidó asszony elhurcolásának emlékével. „ . . . gyertyaláng nélkül maradtál a homályban / később a végképp rádboruló embertelen sötétségben.” A Följegyzés az egyik legerősebb indulaté verse, benne mai visszásságainknak, az álértókeknek a kritikájával. A „jószívű meleg szó” hiányait rója föl, a lassú tudati átalakulást országos méretűvé terjesztettnek láttatja úgy, hogy a sürgető igényeket is megfogalmazza a vázlatszerűség sokatmondásával:

„ ... az országos gondosságból és gondos országlásból HAZA”.

A Tűztánc-nemzedék magatartásával rokon ez a hang, és a hatvanas évek nagyot akaró és újra föllobbanó forradalmi lázát idézi. Hasonlóan izgalmas a Morgók, az örök nemzedéki probléma dialektikus ábrázolásával. A fiák, az atyák és az időtlenség „morgásai” adják az összképet. A Tűzkorona emlékezetes verseiben újra ott a bizonyíték: csak érett lírikus képes ilyen teljesítményekre. (Janus utolsó monológja, Trónbeszéd, Csokonai utolsó verse, Gyehenna-idő).

A sajátos versbeszéd egyik legfontosabb pillére a játékosság. A Szivárványkorona című ciklus darabjai jó példák arra, hogy a költői játékokban érezni a szakmai biztonságot, a formával, a nyelvvel bánás tökélyét, s - nem utolsó sorban - élvezetesek is ezek az olvasmányok. Pákolitz István úgy ad rangos költészetet, hogy nem riad vissza a nagyon is evilági értékektől, a kajánságtól, a nyers szókimondástól vagy a népi gondolkodásmód természetességétől. Természetverseiben sem valami klasszicista eszményítés a vezérlő erő, hanem a humanista játék- és létismeret.

Pákolitz István a hetvenes évek elején erősíti meg a gondolatot: úgy marad meg pécsi, dunántúli és magyar költőnek, hogy egyetemes körökig hatol szava erejével.

*

A Koronák után négy év telt el, míg új PákolitzHkötetet vehettünk kézbe. Közben persze a folyóiratokban, lapokban találkoztunk a nevével, s a közelmúltban bekövetkezett nyugdíjazásáig a Jelenkor szerkesztőségében is aktívan dolgozott.

1978-ban jelent meg a Vargabetűk című kötet, s annak egésze igazolja a pálya egyenletes fejlődéséről elmondottakat. Mindezek ismeretében igazat adhatunk Bécsy Tamásnak, aki így ír a kötettel kapcsolatban: „Pákolitz István minden sorából árad a tisztesség mindenkit elérő intenzitásába vetett bizalom, s ez adja a fölényt; annak az állandóan megélt ténye, hogy a tisztesség és a becsület mindenkiben megvan, s csak ostobaságból, mintegy elkerülhető esetlegességből nem valósit ja meg mindenki.” Természetesen ez még csak az alapképlet, s Bécsy is kifejti, hogy Pákolitz mindennapjainkat, valóságunkat fejezi ki magas költői szinten, ugyanakkor a köznyelvihez igen közelálló módon.

42