Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Gunda Béla: A Puszták népe és a néprajz
Illyés ír arról, hogy az ököristálló előtti gledécsiafáról drótkötélen nagy, rozsdás ekevas csüngött. „Hajnalban három óra előtt néhány perccel kijött az istállóból a heti éjjes és egy vasdoronggal vagy járomszeggel rávert erre az ekelapra, amely ■ . . messze elható éktelen hangot adott... A puszta felébredt. . .” (102. 1.). Ősi jeladási módot örökített meg Illyés. A felvidéki bányavárosokban (Besztercebánya, Selmecbánya, a borsodi Bánfalva stb.) felfüggesztett deszkalap (katakoló, kopogó, kotogó, klopacska) megveregetésével hívták munkába, gyűlésre, imára, temetésre a bányászokat. Időt, tüzet is jelezték vele. Már 1526-ban említik az ilyen jeladást. Csiba István 1714- ben írt disszertációjában azt olvassuk, hogy a bányamanók ilyen deszkalap hangjával jelezték a vájároknak a dús ércet, akik vágataikkal abba az irányba haladtak, ahonnan a manók jelét hallották.27 Idetartozik a falusi beszállások katonák felfüggesztett jeladó deszkája, a száldob28 s a hasonló vadriasztó deszka is (Csík, Szatmár vidéke). Mindkettőt fakalapáccsal (kópis, Székelyföld) ütik.29 Egyik erdélyi nyelvészeti munka a moldvai csángóktól, a Székelyföldről, a Mezőségről, a Fekete-Körös völgyéből stb. írja, hogy a tóka „függő deszkalap, mely a húsvét előtti napokban az ortodox templomokban a harangot helyettesíti; bányák előtt felakasztott deszka- vagy érclap, melynek verésével a bányászokat összehívják, ritkábban riasztásra használt deszka- vagy fémlemez.”30 Azt is tudjuk, hogy a szőlőkben is használatos.31 A taka, tóka nyelvünkben román jövevényszó s a 18. századtól az írói nyelvben is felbukkan.32 A száldob tk. a hárs régi magyar neve (szádakfa, zódogfa stb.). Ennek etimológiáját nem ismerjük.33 Az Alföldön dóka, Szatmárban kolomp néven is ismert.34 A bolgár kolostorokban használt „faharangról” írják (klepalo), hogy akusztikai okokból lyukakkal van ellátva.35 A Balkánon használják kézben tartott kétszárnyú formáját is. De tovább is léphetünk. A Celle-i Bomann-múzeum gyűjteménye szerint fakalapáccsal megkondított deszkalappal adtak hírt még a múlt század végén is a Harz-hegység szénégető munkásai. Stájerországban pedig sok helyen a kapun függ egy szív alakú vaslemez s ennek a megveregetésével hívják haza a mezőn dolgozókat. Hasonló célú vaSkorongokat a régi rómaiak is ismerték.38 Mindennek a széles körben elterjedt híradási formának az emléke a Puszták népének felfüggesztett ekevasa, amely itt-ott az Alföldön is helyettesítette a száldobot vagy tókát. Ezt helyettesíti ma is az építkezéseknél s más munkahelyeken felfüggesztett vaslemez, síndarab, amellyel a munka kezdetét és befejezését jelzik.37 Figyelmet érdemel Illyésnek az a közlése is, hogy a cselédek vasárnap délutáni pihenését „marhaszarvból fújt tutulással” szakították félbe, mert kezdődött az itatás (114. 1.). A jeladó dudáknak szintén széles körű a használata.38 ÉTELEK. A Puszták népéből aggasztóan ismerjük meg a cselédek sanyarú táplálkozását, élelmezési szokását. Több, ma már feledésbe menő ételt említ Illyés. Ezek közül csak kettőre hívom fel a figyelmet: a lutyára és az istér ere (1541. 1.). Nem mondja meg Illyés, hogy mi a lutya s nem is sokat tudunk róla. Első tájszótárunk szerint a Bácskában a lutya az édeskáposzta neve.39 Az isiére a sterc néven számontartott dunántúli étel szóváltozata. Az isterc, istércs, izsderc szóváltozat a Dunántúl különböző vidékén ismert s a Balaton mentén még a káromkodásba is beleszőtték (Az istercit nekije! - ami annyit jelent, mint az Istenit neki!).40 A Fehér megyei uradalmakban, Martonvásár környékén a cselédek mindennapi 28
