Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Tandori Dezső: Az ígéret megtartása
TANDORI DEZSŐ: Az ígéret megtartása Illyés-versekről 1. Megörültem, ahogy ráleltem a Minden lehet kötet címadó sorára. Nem volt módszeres a keresés. Se sorról sorra az olvasás. Egyszerre kinyílt ott a kötet. Az ígéret megszegése (a Ha jól fülelünk ciklus bevezető versének) második sorában található. A vers tehát így indul: „Kezd megszegetni megint az Ígéret, / a tavaszi. »Minden lehet« megint. .Vagyis az emberi lény áruló közegben él, mondjuk így: a természetében. Nem lehet tudni, 'mi lesz. Milyen fontos a hőmérséklet! Mire rá nem tapintunk, ha figyelünk. S úgy érzehetjü'k, a különbözőképp temperált napok „settengve jönnek”, s valódi jellegük, hogy legtöbbjük egyre „ember-hűtlenebb”. A versnek eszköze itt olykor a rím; és a sorhosszúság is. Ekképp csap le a „hűtlenebb”-re az „őszi reggelek”. Ha egy vers igazán elfogja olvasóját, alapélményeit idézi fel. S vajon az őszi reggelek iránti visszavágyás, tudott árulásuk ellenére, nem valós-e? Nekem nem ismerős-e? Nincs-e oly óhajunk akár a hűtlen világtól is, amit - van, ahogy van -, ha teljesít, határokon belül vele, leszünk, ahogy leszünk? Itt áll erről a versben: „A sirály / szárnyai öblös vitorlái közt a tó fölött / tagmozdulatok nélkül iramul / háttal Somogynak, Somogy egébe. .Megannyi tökéletes találat: a mondat szerkezeti részei, a „tagmozdulat”, a mozgás igéje. S mi is a közünk, látványán túl, e madárhoz? Semmi, alighanem; s minden, íme: „...iramul... / ...búcsúzó / rikácsokkal felénk, fölfeszítve í eleve arra, ami vár - ”. A harmadik versszak ezek után ismerősként hozza, evidenciaként közli, hogy olyan évszak vár - s hogy minden év ilyen, nem mondja még, ám hogy ezt tudjuk, feltételeznie külön nem is kell -, amelyikben „minden lehet”. S a kollektív tapasztalatra hivatkozik, amikor a múltra, vagy az örökidőre: „Járványok. Hidegzáporú / kilakoltatás. Sárban-cuppogó / menetelés ökrökkel, nőkkel, el-elmaradó / aggokkal.” Felvonul, negatívjában, az emberi állag. Valamint, bírálattal: „Vasrostélyú zsoldosok / mi-indokolta kicsörtetéseivel, / a tegnap még miénk-volt völgyből...” Ez a „mi-indokolta” kifejezés a legreménytelenebb. A válasz rá ugyanis: mert emberek vagyunk, mindannyian. Azok; ám csak azok. S a folytatás is e szó bűvöletében: „ . . .csak azért: / ott - hullong már a hó? Minden lehet, / Varjú-versengés? Vagy géppisztolyok? Vagy / szónok-makogás, vagy - honnan ismerősen? - / lepra kereplők?” Általánosítható, de nem általánosított tárgyak, 18
