Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Bajomi Lázár Endre: A Fortissmótól a Jónás könyvéig - jegyzetek a "francia" Babitsról
BAJOMI LÁZÁR ENDRE: A Fortissimótól a Jónás könyvéig Jegyzetek a „francia'’ Babitsról „Parmi les pécheurs c’est péché de se taire!” Majdnem olyan elcsépelt nálunk Babits kimért klasszicizmusának összevetése Ady lángoló romanticizmusával, mint a francia iskolákban váltig nyúzott Racine- Corneille ellentét. A Babits-Ady ellentét egyik sarkköve a francia hatás fókuszában világlik ki a legfényesebben. Ady bakonyított Párizsát egész ciklusokban magasztalta, Babits viszont egyetlen „fantáziát” szentelt a „kasnak, melybe méhként száll a legkülönbek vágya” (Paris, 1906), de mely neki, aki csak négy év múlva fog kijutni alig tíz napra Ady sok esztendős Párizs-járásával szemben, mégis „drága trágya dombja”, „rothadó test” és „illatméreg”. Ezzel az illatméreggel zárul a költemény, vagyis tudathasadásosan, ahogyan egy fogékony és törékeny költőhöz illik, ahhoz, aki 1906. február 21-én azt írta Kosztolányinak, hogy szívesen lerombolná a francia fővárost, miután Ady Párizs-verseit elolvasta. Jellemző az is, hogy a részben antiadys Parisban Baudelaire-sugallatú metaforákra lelhetünk (amelyeket Rába György mutatott ki). (Mellesleg megjegyzem, hogy ez a zseniális nyelvtehetség jobban tudott franciául, mint Ady, amit a szintén 1906-ban Kosztolányinak írt francia nyelvű verses levele bizonyít!) No, de nem akarom részletesen elemezni Babits „franciaságát”, már csak azért sem, mert ezt Gyergyai Albert fölényes biztonsággal és rugalmas árnyalatossággal már megtette az 1941- es Babits-emlékkönyvben, rámutatva, hogy korai bálványai közt szerepelt Maupassant, Verlaine, France és Heredia; továbbá, hogy „ifjúkori felejthetetlen könyvélményei” közt tartotta számon Baudelaire-t, Verlaine-t és Mallarmét; s amikor Gyergyai bizonyos tartózkodást vélt felfedezni az Európai Irodalomtörténetben a franciákat illetően, Babits szinte méltatlankodva válaszolt: „hozzám épp a XIX. század franciái állnak a legközelebb!” Néhány nagy fraciához valóban kiváltságos kötelékei űzte: elsősorban Baudelaire-hez, az emberi nyelv és lélek „kéjes nagy muzsikusához”, akinek hazai tömegsikerét két avatott bajtársával (Tóth Árpád és Szabó Lőrinc) ő vívta ki; aztán Flaubert-hez, akit oly nagyon becsült, hogy Aranyt „a líra Flaubert-jé”-nek nevezte; később pedig Prousthoz, akit Gyergyai nagyszerű segédletével, ő „importált” hazánkba. Belterjes szellemi kötelék 2 '7
