Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 3. szám - Fodor András: Egy ismeretlen Illyés-válogatás

A férfi meztelen lábának horgas nagy ujjai közül kikaparja a port s a piszkot zsebébe nyúl, nem húz ki semmit.

(Elégia)

Amit a viselt igazságtalanságok ellen az összetartozók otthoni szeretetéből, József Attila eszméiből merítettem, s amit a férfivá serdülés első urbánus élményeitől érintve magamban elképzeltem, a szociális testvériesülésnek ezt az ábrándját is leírta Illyés, még diákvárosomat is helyszínként adva a képzelt jelenethez:

Kaposváron egy fiatal uccuban, melynek még neve sincsen, Mindenszentek éjjén tüzet'kért tőlem egy férfi, - szél fútt, Egymáshoz szorultunk, egymás fölé vontuk kabátunkat,

Mint egy ölelésben,

A gyufa vilanásánál arcába néztem.

Rámmosolygott,

Egy pillanatra szivünk egymásra ismert.

(Amit már majdnem elfeledtél)

Ügy hiszem, nem szükséges tovább bizonygatnom, mért támadt bennem ellenállhatatlan vágy tizenöt éves koromban, hogy ezentúl Illyés versei is kezem ügyében legyenek. Ahhoz eléggé felnőtt voltam már, hogy értsem: helyettem szóló nagy költővel találkoztam. A kódexmásoló buzgalom mögött azonban teljességgel a gyerek elszántsága és félelme munkált. Nem volt rálátásom a jövőre. A közelgő ágyúlövésék szűkülő színterén arra kellett gondolnom, netán sohasem jutok hozzá ehhez a szépen nyomtatott Illyés-kötethez, melynek címlapfotóján a szerző oly emelkedett eleganciával tartja fejét a városi házak közti szabad égbe, bal karján köpennyel, tarka sállal, bőrtárcával. Ügy képzeltem, ha nekifogok a versek másolásának, a kézzel írott szövegben valahogy a költő testi-lelki lénye is benne lesz. Határozottan hittem benne, hogy a lejegyzett sorok egyúttal az én további szellemi létemnek is részévé válnak. Később, a hónapokig tartó frontidőszakban ezért is ástam el a bekötött kéziratot, legféltettebb kincseim közt, pajtánk földjébe, egy faládikában. 1945 húsvétja után, a Cserépfalvi-féle József Attila-ikötet mellől sértetlenül került elő kényszersírjából. (Sem akkor, sem azóta nem értem, két, vagy több választott eszmény miért ne férhetne meg békén a szívünkben, méltó feltámadásra várva?)

A kissé megsárgult, de jól olvasható gyűjteményt hosszú idő után csak a közelmúltban vettem újra kézbe. Kíváncsi lettem, újdonász szerkesztői bátorságom hogy állná ki most a körültekintőbb felülvizsgálat próbáját.

A 282 versből álló eredeti összeállításból kiemelt több mint egyharmadnyi részt technikailag arányosan válogattam. (Nem jutott sakkal több az elejére, mint a végére. A két elbeszélő költemény közül, nyilván csak terjedelmi okból hagytam el az Ifjúság-ot.) Ami pedig választásaim érvényét illeti, ma már adódik néhány ellenőrzési lehetőség. A Révai kiadású, 1943-as szűkebb válogatás, - mely csak évek múlva jutott el hozzám - 1940-ig mindössze 66 verset szerepeltet. Ennek

7