Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 2. szám - Szilágyi Mihály: Válaszúti György: Pécsi disputa
zőjének, mikor ezt mondja az írónőről: „Lankadatlanul arra keresi a választ, újra tudják-e kezdeni az életet ezek a hitükben, önérzetükben megtépázott emberek.” S a kör tágítható: a „megtépázottság” nemzeti méretekben is igaz - sugallhatja egy epikai alkotás. Az Árnyék pedig ilyen mű. És azok számára, akik nem élték át ezt az ellentmondásos, torz időt, az informatív értékei is nagyon fontosak. * A Változatok egy szerelemre a személyes lét szféráit mutatja be. A történet hőse a halálos beteg férjét rendszeresen látogató asszony, akiben az igazi szerelem éled újjá a tragikus időben. Hasonlóan fontos alakja a műnek a főorvos, aki megtestesíti a reményt, az élet és a megmaradás halvány esélyét. Közben igen fontos néhány epizód is. Ilyen a mérnököt erőszakosan sétáltatni akaró népes család vasárnapi jelenléte; kezeikben a beteg ember egyre kiszolgáltatottabbá válik. Az írói ábrázolás szerint elvesztek az emberi érzések ebből a szűk családi körből, az életbazugságok és a szerepjátszások uralkodnak. Ez annál is inkább föltűnő, mert a történet fő szála a humanizmus erőteljes dicsérete. A megkapóan személyes történetet közérdekűvé teszi Csongor Rózsa. Valamenynyiünk várható tragédiájáról, illetve annak legyőzéséről szól igen hitelesen. Szerkezetileg a Változatok egy szerelemre összefogottabb, egységesebb mű, mint az Árnyék, Válaszúti György A régi magyar prózai emlékek feltárását vállaló Akadémiai Kiadó egy közel négyszáz esztendeje kallódó, eszmetörténeti értékű dokumentumot adott közre. A kézirat a XVI. század végéről való, szerzője Válaszúti György, aki művének a Pécsi Disputa címet adta. A csaknem nyolcszáz oldalra menő vaskos kötet, tartalmát tekintve, három részre osztamelyben a korábrázolás igénye néhol szétfeszíti a kereteket. * Ezt a két szépirodalmi alkotást követik a kötetben Emberek a telepről címmel a munkásportrék. Vita tárgya lehet, hogy szerencsés-e a merőben eltérő műfajokat keverni egyetlen könyvön belül. Nehéz lenne párhuzamokat keresnünk, inkább az öntörvényű vizsgálat lehet célravezető. A riportok olyan emberekről szóinak, akik szerint „ha a bányász emelkedett volna fel a vezető tisztségekig, jobban megértenék a föld alatt dolgozó embereket”. Megszólalnak aztán a vezetők is, s a vallomásokat egymás után olvasva derül ki, hogy az igazság nem olyan egyszerű. Mint ahogy a két másik műben, ezekben a portrékban sem csupa boldog emberrel találkozunk. Kincsesbányai bauxitbányászok ők (a fülszövegben tévesen Várpalota neve szerepel!), a bányászélet közismert, a közvéleményben néhol mégis félremagyarázott jegyeivel. Korunk típusainak is tarthatjuk őket, bár ábrázolásukban az írónő nem igen hatol a mélybe. A riportalanyok elmondják a történetüket, és kész a portré. A könyvön belüli kontrasztok így egyre élesebbek. Ismét bebizonyosodott, hogy a fikció gyakorta hitelesebb, mint a pusztán dokumentatív eszközökkel dolgozó, de a valódi összefüggéseket erőtlenebbül föltáró riport. (Szépirodalmi, 1981.) BAKONYI ISTVÁN : Pécsi Disputa ható. Első harmadában a török hódoltság kora beli Pécs és Tolna felekezeti és gazdasági versengéséről olvashatunk. Az események krónikása beszámolójában fényt vet a többségében unitárius hitet valló Pécs és a református Tolna kereskedői között kialakult viszályra. Hogy mi adott okot e két város polgárai között támadott feszültségre, azt a vallási 68
