Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám - Bábel Ernő: Takács Gyula: Helyettünk szóljál

Aligha meglepő - József Attila nyomán meg már éppenséggel közhely hogy az „éji folyó csillagának” őseredete a messzi égbolt, s mégis, vagy éppen ezért a költészet tárgya, tetszésünk forrása a közelálló, a tükröződő csillagkép. Takáts Gyula is, költészetének összegezése felé haladva, szükségképpen eljut a nagy titok kapujához, a „nem volna szép” gyanújához. E nagy titok kapujában megállván, tarisznyáját megigazítván, földmívelő szerszámaira féltő pillantást vetve kezdi a költészet-világ ágbogait nyesegetni, alakítani szakszerűen és emberséggel, miképpen szőlőtőkéit és kedvas fáit. A vliág tehát ilyen egyszerű! Legalábbis, ami belőle látszik, és amit a világból a költészet sokáig láttatott.

Mert valaha régen a költészet és gyakorlat szétválaszthatatlan, a vers jól megfér akár a szőlőműveléssel is, akárcsak a valamikori Pannónia tartományban, ha élt egyáltalán akkortájt — zavart idők! — jól verselő bor- és szőlőkedvelő provinciabeli. Az azonban bizonyos, hogy századokkal később Berzsenyi Dániel mindenképpen jól megvolt Bacchusszal is, meg a múzsákkal is. Verselt klasszikus kedvvel, szántatott és szántott nagy konoksággal, jelezvén a világnak: az életforma nem kicsi ügye az embernek.

Talán Berzsenyi óta - bár előtte már utat vágott Janus Pannonius is - erősödött föl a magyar irodalomban a Dunántúl déli részét kitüntető elkülönítéssel, ugyanakkor az antikvitás áldásának elfogadásával pannon jellegűnek tekinteni. Takáts Gyula életművének fő vonulatai bizonyítják: lehet egyetemes érványűt mondani a becei kertből is, a tó partjáról is, Badacsonyból Korinthoszt, Larisszát látni; lehetséges a Berzsenyi-féle életformát és programot vállalni és élni. Ezt példázza a nagy barát, Egry József életműve is.

Egyszer már tisztázni kellene azt is, mi adja a pannonság lényegét? Az biztos, nem a sokat emlegetett üres idill, bár a kritika eddig sok erre utaló megállapítást tett már. Nem a kényelmes vagy statikus tudás- és ismeretállapot kifejezése, inkább a fájdalmasabb - mert a törvény mindig fájdalmas lényeget takar - lényegfelismerés és megértetés a költészet féladata. E programot Takáts Gyula korán vállaira emelte, s azóta kitartóan cipeli, s 1961-ben így fogalmazta meg: „Lakóhelyem Somogy. Hazámnak mégis valami szélesebbet, az időt és a világot érzem." A pannonság tehát tartalmazza a szűkebb haza és a makrokozmosz egységét, összefogva intellektuálisan, érzelmileg és esztétikai értékrend szerint is.

Az esztétikai értékrend egyrészt az antik forma- és versteohnikai hagyományokon, másrészt egy modern, 20. századi életszemléleten és filozófián nyugszik; Babits hatása meghatározó, de jelentkezik az impresszionizmus és az ennél is izgalmasabb kísérlet és valóság, az expresszioizmus. Ennek hatását Takáts Gyula mindegyik kötetén mérni lehet. Ezért az sem véletlen, hogy irodalmunk maradandóan értékes vonulatai ma is éppen a Nyugat harmadik nemzedéke nyomán magasodnak az átlagos fölé. Most is Takáts Gyulára és barátaira, élőkre és már eltávozottakra gondolhatunk. A névsor felesleges itt, az életművek magukért szólnak már.

Takáts Gyula új kötete, a Helyettük szóljál mintha az 1980-as A semmi árnyékának sűrítettebb változata lenne. Témavilágában, szemléletében nincs merőben új, ismerős gondok, élethelyzetek, a világ lényegét feltárni akaró makacs rétegfelvételek villannak elénk. Üjból megviláglik a sajátos Takáts-i rend minden motívuma, a természet és a múlt értelmezése, már-már tudósi vallatása és összefogallaása. Takáts Gyula költő és természettudós egyszerre, ugyanakkor bölcs és szerény, bevallja, hogy „a líra titkát éppúgy nem tudja senki, mint ahogy senki sem tudja előre megjósolni, milyen lesz a holnapi alkony tavunk felett.”. Ennek ellenére a lírának is, miként a természet és társadalom minden jelenségének és törvényének rendje van, s ezt jól ismeri a költő: „Ami volt, már rég tudom, marad, / csak láthatatlan mappa rendezi. I Csendet sugárzó nagy lapok alatt I élnek leglényegünknek sejtjei.” I Tudása titkon ehhez nőve. /

Űj kötetének első ciklusa (Jelek között) tartalmazza az idézett négy sort, s talán a legfontosabbat is: életünk jelek között fut. E tény gyakran felületességre csábítja az embert, pedig a „jelek” lehetővé tennék, hogy „egy érzékeny tudásnak” legyünk részesei. Nem egy elvont és korunk részben idealista igényeit is legyezgető tudáseszme, vagy netán határozottan neotomista világfelfogás jelentkezését kell látnunk e cik-60

Takáts Gyula: Helyettük szóljál