Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám - Mollay Károly: Tolna megye földrajzi nevei

gukat (összeírásukat Szilágyi Mihály adta ki a Magyar-zsidó Oklevéltár 1977. évi XVII. és 1980. évi XVIII. kötetében).

Tovább fejlődött ebben a kötetben az anyaggyűjtés és a feldolgozás. Az anyagközlés elején Markó Imre Lehel itt is összeállítja a megyében használatos földrajzi köznevek jegyzékét az adatközlők értelmezésével együtt. Tanulságos, mely földrajzi közneveket nem tudtak az adatközlők értelmezni. Nagy részük ugyanis nemcsak „A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárá”-ból, ill. a Magyar Oklevélszótárból, sőt a Magyar Tájszótárból is ismert, természetesen az ország más részéből is (bodonkút ~ bödönkút cserénkút ^ köbölkút, bürü, cseréngát, csermely, derekút, disznómái, fenyér, gyümölcsény, gyűr, láp, nyilas), nem ismert a cserta, förtélés, a névtudományi irodalomból ismert a tobány ,falurész’ (tkp. Tabán). Az értelmezettek közül nyilván nem népi eredetű a delta ,a görög delta betűre emlékeztető útelágazás’, német eredetű a hostél ,a házak végében levő föld a kukorica és krumpli termesztésére’ (vö. nem. Hofstelle), amelynek magyar megfelelője (krumplis kert) is megvan. Germanista bevonásával ugyanígy össze lehetett volna állítani a megyében használt német földrajzi közneveket is, amelyek szép számmal fordulnak elő a közölt gazdag anyagban (gewan 'v, kwan ,Gevann’, ki pl ,Gipfel’, köp ,Koppe’, krawe ,Graben’ stb.).

Az egyes települések anyagának közlése azonos szempontok szerint történik. A leggazdagabb anyagot Bonyhád, Dunaföldvár és Szekszárd fejezete tartalmazza (587, 557, 552 földrajzi egység népi és hivatalos neveivel), a legkisebbet a kis határral rendelkező Nagyvejke, Várong és Lápafő fejezete (40, 45, 55 földrajzi egységgel). A fejezetek gazdagsága azonban nem mindig a határ nagyságának a függvénye, mert a szemfüles gyűjtő kisebb lélekszámú településen is találhat gazdag anyagot (erre jó példa Bonyhád a maga 9558 lakosával, szemben a 22 269 lakosú Szekszárddal). A gyűjtőket Vadas Ferenc irányította, de természetesen a gyűjtők leleményességén, tapasztalatán és kitartásán is sok múlott.

Minden egyes település fejezetének első bekezdésében található a település népi magyar (és német) neve fonétikus átírásban, valamint a múlt századi első kataszteri térképeken, a színes kataszteri térképen és Pesty Frigyes már említett gyűjtésében szereplő alak, a település nevére, régebbi helyére stb. vonatkozó közlés, továbbá a népi névmagyarázat, aztán az ún. falucsúfoló vagy mondóka. A második bekezdés tartalmazza a belterület neveit, a harmadik a külterületét, mindegyiknél ismét a múlt századi kataszteri térképéken található neveket is. Itt vannak a nevekkel kapcsolatos tárgyi közlések, népi névmagyarázatok, mondák, hiedelmek, a negyedik szakaszban találhatóik az adatközlők által már nem ismert, az említett térképeken szereplő régi nevek.

Az imént ún. „falucsúfolók”-ról szóltam. Névtani irodalmunkban ez a neve azoknak az elemzéseknek, amelyekkel egy-egy település (rész) lakosait a környező települések vagy településrészek lakói nevezik. Ezek nem is mindig csúfolkodó jellegűek, de népnyelvi és néprajzi szempontból tanulságosak. Vannak köztük, amelyek a település nevét tréfásan elferdítik (Nagydorog: Undorog; Mucsi: Mucsingrád stb.); régebbi foglalkozásokra utalnak: csacsisok (Simontornya), perecesek. (Nagyszokoly), paprikások (Sióagárd); a viseletre, mint a már említett bárányfejesek (Hőgyész), klumpások (Diósberény, Mözs, Pári, Zomba); virtusra, mint a bicskások (Ozora, Bonyhád, Dunaföldvár, Döbrököz); tréfás esetekre, történetek-53