Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 2. szám - Rosner Gyula: Társadalmi és etnikai kérdések az avarkori Délkelet-Pannóniában
A férfiak a közösség vezető rétegét képviselték. Felmerülhet a gondolat, hogy a megnyúzott állat eltemetése mögött gazdasági tényező állt, vagyis, amikor nagyobb állatállománnyal rendelkeztek a közösségek, az egész lovat temették el, amikor megfogyatkozott valamely okból az állomány, akkor a halotti toron elfogyasztott állat bőrét tették a sírgödörbe. Ezen - egyébként logikusnak látszó - összefüggés ellen a 335. sír temetkezése szól. A lándzsával eltemeti férfi halott melletti padkára egy kifejlett és felszerszámozott nyúzott ló, ugyancsak nyúzott csikójának a bőrét is elhelyezték a gyászolók. Ügy tűnik, itt nem a gazdasági, hanem alapvetően egy, a halotti kultusszal összefüggő szokás az indító ok. A nyúzott lóval való temetés szokásának ősi hitvilága elvezet bennünket az Altáj vidékére. A mai Tuva területén élő török népek még a múlt század végén is úgy temették el előkelő férfiúikat, hogy a felhantolt sír fölé, a halotti toron elfogyasztott ló kitömött bőrét - nyársra húzva - felfüggesztették. Talán nem járunk a valóságtól távol, ha a gyönki avar temető 97. sírjában megfigyelt jelenségeket ezzel hozzuk összefüggésbe. A sírgödör felső harmadában - padkán - nyugodott a ló koponyája. A sírfenók két végében - anatómiai sorrendben - a négy lábszárcsont feküdt. A sírgödör végében megtaláltuk a nyárs nyomait, mely a kitömött lóbőrt támasztotta alá. Mindezeket figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a temetőkben nyugvó családok jó néhány nép töredékéből alkották meg azt a népet, mely magát avarnak nevezte. Kétségtelennek tűnik, az avarok magukat egységes népként akarták feltüntetni Európában. Mint tudjuk, kényszerűségből fakadt „erőszakos” megjelenésük, a külső szemlélő számára valóban egyetlen hatalmas és erős nép látszatát keltették. A megőrzött szokások, hitvilág az eredeti néphez való tartozást, kultúrájához való kötődést jelentették. Ezek nagyon lassan oldódó, mélyen gyökerező szokások, „hitek” sajátos kultúrákat konzerváltak, s jóllehet, hogy a felszívódás, az összeolvadás tendenciája állandóan hatott, de az asszimilációhoz századok is kevésnek bizonyultak. A 300 esztendős avar uralom alatt több néphullám betelepedéséről tudunk a Kárpátok övezte, védte területekre. Ezek az új népek csak igen ritkán szorították ki a már megtelepedett lakosságot helyéről. A dél-tolnai lelőhelyeken is a korai népesség az esetek nagyobb többségében folytatta életét, s az új csoportok vagy velük egy közösségben, vagy köréjük telepedve illeszkedtek be a mindennapos életbe. Tolna megye területén majd 100 avar temető helyét ismerjük. Ez egyúttal 100 faluközösség létét is bizonyítja, amiből viszont világosan kitűnik, hogy alapvetően sűrűn lakott vidék lehetett. A birodalom összeomlása után e nép életéről viszont alig-alig tudunk felvilágosítást adni. A történeti írott adatok egyre gyérebben adnak hírt róluk. Arról sem tudunk, hogy valamely hatalom „irtóháborút” viselt volna ellenük, nincs is okunk ezt feltételezni. A 820-as években még ismert a frankoknál az avar kagán személye, hiszen az acheni birodalmi gyűlésen a meglkeresztelkedett kagán és a nyugati országrészek uralkodója - a tudun — megjelentek. A 870-es években Ciril és Metód Pannóniában papokat szenteltek fel. Ciril Rómában hitvitát folytatott a főpapokkal arról, hogy szabad-e a három szent nyelven (héber, görög, latin) kívül más nyelven is dicsérni az urat, hogy szabad-e a szent könyvek szövegét más nyelvre lefordítani. Ciril mintegy magamagát igazolva több népet is 27
