Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám - Rosner Gyula: Társadalmi és etnikai kérdések az avarkori Délkelet-Pannóniában

dolkoztató, hogy a több mint ezer lelőhelyről ismert adatok alapján, csupán Visegrádról és Sopronkőhidáról van tudomásunk hasonló „maszkos” temetkezésről.

Az avar temetkezések között általánosan előforduló jelenség, hogy a lovat teljes szerszámzattal helyezték a szabad férfi mellé, vagy esetleg közelében hántolták el külön sírgödörben. A ló a keleti népeknél a legfontosabb haszonállat, de voltak olyan török népek, amelyekndk a ló totemállatuk is volt. A Kárpát-medencében fellelhető avarkori lovas temetkezésék sokasága között összesen 17 esetben figyelték meg az ásatók azt az általánostól elütő temetkezési szokást, hogy a sírgödörbe csak a lóbőr került. A Bogyiszlói úti 32 lovas temetkezésből összesen tíz esetben volt világosan elkülöníthető a „nyúzott állatos” temetkezés. E temetőben az esetek harmada nem egyeztethető össze az általánosan megfigyelt szokásokkal. Amennyiben elfogadjuk, hogy a különböző temetkezési szokások hitvilágbeli különbözőségeket takarnak - és miért ne fogadnék el? - akkor az etnikai csoportokat is jogosan feltételezhetjük ezek mögött. A harminckét temetkezésből gyakorlatilag nyolc szokásrend figyelhető meg, a következők szerint:

1. Férfi halott felett egész ló.

2. Férfi halott mellett, padkán fekvő egész ló.

3. Az embersírokkal azonos tájolású, bal oldalán fekvő ló.

4. Az embersírokkal ellentétes tájolású, gúzsba kötött ló.

5. Férfi halott felett kiterített nyúzott ló.

6. Férfi halott mellett, padkán nyúzott ló.

7. Fétfi halott mellett lábain keresztbe fektetett nyúzott ló.

8. Női halott mellett, padkán kiterítve nyúzott szarvasmarha.

A 8. típus egyedülálló jelenség az avarkori szakirodalomban. Rendkívül nehéz magyarázatot találnunk e sírrítusra, s ezért csupán megoldási lehetőséget vetünk fel.

A temető 314. és 742. sírjában egy-egy idős nő feküdt. Mellékleteik alapján nem tekinthetjük egyiket sem a közösség legelőkelőbb rétegéhez tartozónak. Meglepő, hogy mindkét esetben a halottakat a sírgödör oldalába vájt fülkében helyezték el, mellettük kissé megemelt padkára terítették ki a megnyúzott szarvasmarha bőrét. Ha figyelembe vesszük, hogy a temető egészét - 95%-ban - kirabolták és e két halott elkerülte a rablás okozta dúlást, akkor ennek racionális oka lehetett. Ha az átlagos avar nőt nem temették el ilyen megkülönböztetett tiszteltettel, mellékleteik szerint nem voltak előkelők, csak akkor egyetlen magyarázat adódik; e két idős nő a közösség „gyógyító, vagy javas asszonya” lehetett.

Ezt látszik erősíteni a Diószegi Vilmos által gyűjtött hiedelemanyag is: A boszorkányt hogyan lehet felismerni? - Luca-napi kisszék segítségével, a karácsonyi éjféli mise után, ha a templomból kijövő öregasszony félrefordítja a fejét az ajtóban, azért teszi, mert a fején széles „marhaszarvat”, vagy „szarvasagancsot” visel. Igen meglepő hiedelem, s talán még a földrajzi elterjedés is segíti a párhuzamot. Az aganccsal való megjelenés csak a Kárpát-medence peremén fordul elő. A marhaszarv az ország belső vidékein jellemző megjelenési forma. A kereszténység elterjesztésével a pogányság kiirtása miatt az évezredes tapasztaláson alapuló „gyógyítás” tudományát is irtották, hiszen az ezzel járó ceremóniák valóban a pogány hitvilágban gyökereztek. Így világos, hogy a gyógyítani tudókat boszorkánysággal vádolták, s ez élt tovább az emberek emlékezetében.

26